A Széchenyi-család történelmi szerepével ismerkedhetnek a látogatók a Lipták-villában
2018. szeptember 21. 15:54 MTI
„Széchenyiek a történelemben. Egy történelmi család hagyatéka” címmel nyílt kiállítás a budapesti Lipták Villában – hangzott el az M5 kulturális csatorna csütörtöki Kulturális Híradójában.
Korábban
Az október elejéig látható összefoglaló tárlat célja a család hagyatékának bemutatása. „A Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Lánchíd, lóversenyek, bálok. Csak néhány példa a rengeteg vívmány közül, amelyeket a Széchenyi család tagjainak köszönhet hazánk, és amelyeket a Lipták Villában nyílt kiállítás mutat be” – hangzott el a műsorban.
Mint elhangzott, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának jóvoltából a tárlaton Széchenyi Ödön teljes életművét is megismerhetik az érdeklődők. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma igazgatója elmondta: Széchenyi Ödön a londoni világkiállításon volt a birodalmi pavilonnak a vezetője, ahol az angol tűzoltóktól tanulta meg a szakmát. Hazaérve megalapította Magyarországon az önkéntes, majd a hivatásos tűzoltóságot.
Széchenyi Ödön tűzoltókocsikat is fejlesztett, megmentette a tűztől a Nemzeti Színház díszletraktárát, továbbá az ő nevéhez fűződik a Budavári Sikló és a Budapesti Fogaskerekű Vasút is. A Széchenyi család épített hagyatékát a Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület gyűjtötte össze tablókon. A kiállításon Vígh Róbert Széchenyi-gyűjteménye is látható, amely elsősorban a család szellemi hagyatékát, könyveket, érmeket és más relikviákat tár a közönség elé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap