A színpadon láthatjuk Marlene Dietrich és megtagadott testvére történetét
2018. július 31. 11:28 MTI
Színpadra állítják Marlene Dietrich és megtagadott testvére, a náci-szimpatizáns Elisabeth történetét a németországi Cellében. A darab alapját Heinrich Thies 2017-ben megjelent Fesche Lola. Brave Liesl. (Takaros Lola. Bátor Liesel) című biográfiája adja. Az ősbemutatót szeptember 7-én, a cellei kastélyszínházban mutatják be.
Korábban
A színpadi változatot is Thies írja. Miközben Marlene Dietrich a második világháború idején az amerikai katonákat szórakoztatta dalaival, testvére és annak férje Bergen-Belsenben mozit üzemeltetett a német haderő katonái és az SS emberei számára.
Az előadás térbeli közelségbe is hozza a történelmi eseményeket: az előadásnak otthont adó Celle csupán 20 kilométer távolságra van az egykori bergen-belseni koncentrációs tábortól, ahol a második világháború alatt több mint 52 ezer fogoly és 20 ezer hadifogoly halt meg.
A darab kísérőeseményeként a kastélyszínházban kiállításon mutatják be a lágerszínház egykori színpadfotóit. A színházat 1945-ben a tábor felszabadítása után alapították. Holokauszt-túlélők dolgozták fel tapasztalataikat az előadások révén, de jiddis komédiákat is előadtak. A darab fontos alkotóeleme a zene – mondta el Thies. Marlene Dietrich és egykori vetélytársa, Zarah Leander dalai mellett dzsessz, klezmer-darabok és a 20-as évek slágerei is felcsendülnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap