Mit keresnek 19. századi kínaiak holttestei egy ősi szent inka sírhelyen?
2017. szeptember 5. 10:59
16, Kínából származó egyén maradványait fedezték fel kutatók a perui főváros, Lima közelében lévő Huaca Bellavista ősi inka sírhelyeinek régészeti feltárásán. A szakértők szerint 19. századi kínaiakról van szó, akik munkásként (kvázi rabszolgákként) érkeztek Latin-Amerikába.
Korábban
A Limában lévő szent inka sír a Dél-Amerikába bevándorolt kínaiak egyik legnagyobb temetkezési helyszíne, amelyre valaha rábukkantak Peruban. A csontvázak elemezése mellett az ópiumpipák és számos egyéb használati tárgyak is kétségtelenül jelzik, hogy nem helyiekről, hanem betelepülő kínaiakról van szó, írta a phys.org tudományos hírportál.
A 19. század második felében közel százezer kínai érkezett Peruba, hogy kisebb-nagyobb munkák elvégzéséért kapott minimális fizetéssel kerüljék el az éhhalált. A munka elég sokszínű volt, a vasút- és útépítkezésektől a mezőgazdasági munkákon át a guanó összegyűjtéséig (később trágyaként használták fel) szinte mindenre alkalmazták őket.
A kínai bevándorlókat nem kevés hátrányos megkülönböztetés érte életükben, ez a tendencia pedig a haláluk után sem szűnt meg. Mivel a római katolikusok számára fenntartott temetők tiltva voltak a számukra, néhányuk az ősi szent inka sírhelyekben talált nyugalmat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap