Pannónia feladása és a birodalom bukása után is éltek még rómaiak Fenékpusztán
2017. augusztus 14. 10:22 MTI
Miután feladták Pannóniát, még évszázadokig működött és fejlődött a mai Fenékpuszta területén épült római erőd. Pedig a kutatások eddig azt az elméletet igazolták, hogy a római erőd logisztikai központként szolgált.
Korábban
Idén négyhetes ásatási munkálat során egy 15 hektáros római erőd központi épületét, egy palotát tártak fel. Az egymásra rétegződő leletek azt bizonyítják, hogy egészen a 7. századig éltek itt a rómaiak és más barbár csoportok tagjai.
„A palotaépület mintegy 100 méter hosszú és 30 méter széles. Ez a főépület már a 3. század végén is állhatott, de maga a 44 tornyú erőd csak a 4. század közepén épült köré” - mondta az ásatás vezetője, Heinrich-Tamáska Orsolya. Hozzátette, az erőd egyfajta mezőgazdasági logisztikai központ lehetett. Ez pedig azt támasztja alá, hogy Pannónia területén még hosszú ideig éltek rómaiak.
Az erőd szabályos négyszög alakú területet zárt körbe, falait összesen 44 torony övezte, amelyek akár a katonák lakótornyai is lehettek. 2009 óta próbálják feltárni a teljes területet, de még csak 27 épületet sikerült. Köztük gabonatárolókat, kisebb villákat és a reprezentációs célokat szolgáló palotát, a négy égtájra nyíló kapuiból hármat, valamint egy római fürdő nyomait vették szemügyre.
A kutatást az is nehezíti, hogy a fenékpusztai erődnél nem maradtak feliratok, nyomok, emlékek. Sőt az is szokatlan, hogy nagyon kevés a mindennapi használatot bizonyító kerámia, ellenben rengeteg az állatcsont. Viszont találtak késői római bronzérméket, álltafejes bronzfibulát, aranyozott ruhatűt és két ezüst lemezkét is. A lemezkéken maszkos állatok láthatók. Azt feltételezik róluk, hogy egy ereklyetartó oldalát díszíthették a 7. században.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap