Máig rémálmokat idéz elő a pokol legijesztőbb démonait számba vevő kézikönyv
2017. július 14. 13:42
Az alvilág démonai az emberi képzeletvilágban mindig is léteztek, és számuknak csak a fantázia szabhatott határt. Mégis voltak, akik megpróbálták számba venni, milyen ijesztő lények élnek a pokolban, és hogyan épült fel a „társadalmuk”. Így tett egy francia okkultista szerző, Jacques Collin de Plancy is a 19. század elején.
Korábban
A démonológusok között nem de Plancy volt az első, aki „katalógust” készített a démoni erőkről, a Dictionnaire Infernal azonban az alvilági lényeket ábrázoló, szürreális és ijesztő ábrázolásaival mindenképpen a korábbi, hasonló témában született könyvek fölé nő.
De Plancy életében több tucat könyvet adott ki, ám egyikkel sem közelítette meg az elsőként 1818-ban megjelent, majd számos további kiadást megélt Dictionnaire Infernal sikerét. A könyv több leírását korábbi démonológiai munkák ihlették, többek között a 16. századi Pseudomonarchia Daemonum vagy a 17. században született Salamon Kisebb Kulcsa. Ezekben a művekben már felállították a pokol hierarchiáját, amelyet de Plancy is beépített a maga munkájába. A francia művében szerepelnek jól ismert lények, mint Lucifer és Mammon, de olyan kevésbé ismert alakok is, mint Ukobach vagy Xaphan.
Amikor 1818-ban először kiadták a Dictionnaire Infernalt, de Plancyt még a vallás ellenségeként ismerték, 1841-re azonban már istenfélő katolikusként tűnik fel. A mű 1863-as kiadásában – nem tudni pontosan, minek köszönhetően – már megjelentek a démonok ábrázolásai is, amelyek a munkát még a korábbinál is ismertebbé tették, tekintve, hogy a démonológiai történetének talán legemlékezetesebb ábrázolásairól van szó.
A több mint hatvan démonrajzot Louis Le Breton francia festő készítette, amelyekből aztán M. Jarrault készített fametszeteket, amelyek egy, csak az okkultista tanok rajongóinak szubkultúrájában ismert műből egy manapság is széles körben hivatkozott, rémisztő démonológiai könyvet varázsoltak. Az ábrázolások azóta számos alkalommal bukkantak fel más démonológiai munkákban, többek között a Salamon Kisebb Kulcsában, de az interneten is gyakorta találkozhatunk a különösen ijesztő kreatúrákkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között 15:05
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen 12:20
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek 10:30
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg tegnap
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére tegnap
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai tegnap
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni 2024.09.12.