Különleges, 400 éves levélre bukkantak a padló alatt
2017. január 27. 13:39
Anglia egyik legnagyobb, 17. századi formájában fennmaradt házában, a Knole House-ban egy nagyszabású, ötéves restaurálási projekt zajlik, amelynek keretében egy bevásárlólistára emlékeztető levél került elő az egyik szoba padlója alól.
Korábban
A Kent megyei Sevenoaks falucskában található ház azért olyan különleges, mert eredeti formájában maradt fenn. A jelenleg 365 szobával, 52 lépcsőházzal és 12 bejárattal büszkélkedő épületen egy előreláthatólag 19,8 millió fontos restaurálási folyamat zajlik, amely során az elmúlt öt évben három, 17. századból való levél (1603, 1622, 1633) is előkerült a hatalmas épületből. A nemrég a padló alatt fellelt levelet 1633-ban egy bizonyos Robert Draper írta, és megkérte Bilby urat, hogy szerezzen be néhány háztartási eszközt, valamint élelmiszert. A levél így szól:
„Mr. Bilby, kérlek, holnapra hozz számunkra kordéddal néhány tőkehalat, majd Lady Cranfeildes lakosztályából az ónkanalak közül két tucatot, valamint tőled egy nagy kandallós lapátot; és azokat se feledd, amelyeket azért küldtünk, hogy újabbakra cseréljünk.
1633. október
Copthall
Szerető barátod,
Robert Draper”
A közel négy évszázados levelet megvizsgálva a kutatók (többek között írásszakértők is) arra jutottak, hogy a különlegesen szép kézírás egy magasan képzett szolgáé lehet. A tudósok infravörös képalkotó eljárást alkalmazva próbálták felfedni a levél titkait. „Végigfutott a hideg a hátamon, amikor egy 400 évvel ezelőtt élt személy kézírását olvastam, ki tudja, hány éve először” – mondta Jan Cutajar, a restaurálási projekt vezetője a helyi sajtónak. Hozzátette: mindent megtesznek, hogy a különleges lelet megfelelő vizsgálatok alá essen.
A Draper féle lista által említett, különbözőféle háztartási eszközöket a kutatók szerint egy meg nem nevezett londoni épületből kellett a levél címzettjének beszereznie. A Copt Hallra (régi angol kúria) való utalás alapján azt feltételezhetjük, hogy az üzenet Middlesex earljével (Copt Hall tulajdonosa) kapcsolatos, ugyanis az előkelőség lánya, Frances Cranfield négy évvel a levél megírása után, vagyis 1637-ben feleségül ment Richard Sackville-hez, Dorset ötödik earljéhez, aki történetesen a Knole House tulajdonosa volt.
Tehát könnyen elképzelhető (a címzés alapján pedig szinte biztos), hogy az írás eredetileg Copt Hallban készült, azonban a 18. század első éveiben a Copt Hall berendezéseinek zömét átszállították a Knole House-ba. Az említett levelek közül kettőt az épület déli részének padlója alatt találta meg egy önkéntes régészcsapat, míg a harmadikra az álmennyezetbe ékelve bukkantak rá. A ritka levelek mindegyike a nyilvánosság elé került, és kiállították őket a helyszínen.
„Rendkívül ritka, hogy olyan 17. századból származó levelek kerülnek elő, amelyek a korabeli, tehetősebb háztartás vezetésébe adnak bepillantást az olvasónak” – mondta Nathalie Cohen helyi régész. Hozzátette: az pedig, hogy ilyen jó állapotban kerültek elő, különösen izgalmassá teszi a felfedezést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.