Már iskolásként védelmi pénzt szedett társaitól Lucky Luciano
2017. január 26. 08:31 MTI
Ötvenöt éve, 1962. január 26-án halt meg Charles "Lucky" Luciano, a korszerű maffia, a szindikátusszerűen működő amerikai alvilág megteremtője. Alakja szinte legendássá vált, de nem lehet elfeledkezni arról, hogy mennyi vér fűződik kezeihez.
Korábban
Salvatore (Charlie) Luciano 1896. november 11-én született a szicíliai Lercara Friddi nevű faluban. Kilencévesen került az Újvilágba, ahol már iskolásként védelmi pénzt szedett társaitól. Ellenállást csak egy vékonydongájú zsidó kissrác tanúsított, ami annyira tetszett Lucianónak, hogy barátjául fogadta. A szintén maffiózóvá lett Meyer Lansky később kulcsszerepet játszott Luciano felemelkedésében, a maffia vezetésében.
A védelmi pénzek után jött a kábítószer-kereskedelem, majd a lányok futtatása. Luciano csillaga 1920, a szesztilalom bevezetése után kezdett felfelé ívelni. Csatlakozott a New York egy részét ellenőrzése alatt tartó Joe Masseria "családjához", ahol hamar bizalmi emberré vált. Gyorsan rájött, hogy az alvilág hatalmának stabilizálódásához véget kell vetni az állandó belső vérengzéseknek, vendettáknak, inkább egységes irányításra van szükség.
A még hatalmasabb maffiózóval, Salvatore Maranzanóval elintéztette Masseriát, majd az előbbi vetélytársától is megszabadult: Lansky emberei adóellenőröknek öltözve masíroztak be a maffiafőnök irodájába, és beleeresztettek egy-két tárat. A hatalmi harcokban az ő élete is többször veszélyben forgott, de minden merényletet túlélt, így érdemelte ki a Lucky, azaz a szerencsés melléknevet. A mindössze négy elemit végzett Luciano ezután nekilátott a maffia modernizálásának. New Yorkot öt körzetre osztotta, mindegyiket egy-egy család felügyeletére bízta, elkerülve így a belharcokat. Megszervezett egy vállalat módjára működő országos bűnügyi szindikátust is, amelynek hivatalosan nem volt vezetője, de mindenki tudta, hogy ő a főnök.
Luciano 1936-ig a Waldorf Astoria lakosztályában élte fényűző életét, baráti körében a kor neves művészei közül is többen megfordultak. Az évtized közepén azonban új főügyészt neveztek ki a város élére, aki az ügyvédek minden ügyeskedése ellenére nőfuttatás miatt perbe fogta a maffiavezért, akire hosszú börtönbüntetést szabtak ki. Luciano tehát bevonult a börtönbe, de a rácsok mögött is a szindikátus feje maradt. A kocka a második világháború idején fordult: ezúttal a kormány kérte Luciano segítségét Amerikában tevékenykedő náci kémek kézre kerítéséhez, a szicíliai partra szállást követően pedig a jól kiépített óhazai kapcsolatrendszerén keresztül segítette a szövetségeseket.
Szolgálataiért cserében 1946-ban szabadon bocsátották, ám örökre el kellett hagynia az Egyesült Államokat. Luciano kis kubai kitérő után - amikor is letette a Fidel Castro hatalomra jutásáig virágzó éjszakai élet és szervezett bűnözés alapjait -, visszatért Olaszországba. Kétes hírneve valóságos sztárrá tette, az ott állomásozó amerikai katonák vele fényképezkedtek és aláírásokat kértek tőle. Lucky Luciano 1962. január 26-án a nápolyi repülőtéren éppen egy életét megfilmesíteni akaró amerikai producerrel akart kezet rázni, amikor szívrohamot kapott, és ott helyben meghalt. Bár az amerikai állampolgárságot soha nem kapta meg, New York Queens városrészében temették el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap