Felelősségre vonhatják az 1990-es bányászjárásért a volt román elnököt, Ion Iliescut
2017. január 17. 10:33 MTI
Kihallgatta a román katonai ügyészség hétfőn Ion Iliescu volt román elnököt, akit emberiesség elleni bűncselekménnyel gyanúsítanak az 1990-es úgynevezett bányászjárás ügyében. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek.
Korábban
Iliescut elsősorban azért hívták be, hogy közöljék vele, hivatalosan is gyanúsítottá vált az ügyben. A román média szerint ezzel a végéhez közeledik az ügyészségi vizsgálat, és nemsokára a vádemelés is megtörténik. A volt elnök hétfőn a vádhatóság épülete előtt szűkszavú volt, csak annyit mondott az újságíróknak, hogy nem tekinti magát felelősnek az akkor történtekért. A politikus ügyvédje közölte, Iliescu nem adott nyilatkozatot az ügyészeknek, és "jól viselte", amikor közölték vele a gyanút. A román katonai ügyészség az elmúlt napokban sorra hívta be az ügy többi gyanúsítottját, többek között Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettest és Miron Cozma volt bányászvezért.
Az ügyészség azzal gyanúsítja Iliescut és társait, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek segítségével erőszakosan feloszlatták a bukaresti Egyetem téren az akkori hatalom ellen tüntető polgári lakosság demonstrációját, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat. Ez utóbbiak betörtek az ellenzéki pártok székházaiba, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak számos polgári lakost, akikről feltételezték, hogy az ellenzéki pártok szimpatizánsai. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek.
A katonai ügyészség december végén jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indított az említett személyek ellen. Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel felelősség az akkori erőszakos cselekményekért, legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberjogi bíróság 2014-ben elítélte Romániát, és az atrocitások kivizsgálására, valamint az áldozatok kártérítésére kötelezte a román államot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap