Van-e szebb tükörképe egy asszony lelkének, mint egy pompázatos álomkastély? Úgy általában talán nincs, a nagyhörcsökpusztai Annavár azonban kivétel: igazi mesebeli kastély volt, olyan, amelyet egy romantikus lelkű, sziporkázó elméjű, álmodozó, gyönyörű nő teremtett magának. Egy olyan asszony, akit naplójának néhány sora is nagyon pontosan jellemez, pedig nem is magáról, hanem a nővéréről írta: „...az isten mindent megadott a perféctiora, szép mind égy Vénus, kedves mind égy angyal, ártatlan mind bárány, szive tiszta minden intriga irigységtől, esze is sok van.”

A rezidenciát nem véletlenül nevezte a XIX. századi korabeli sajtó Fejér megye gyöngyének, hiszen az egykor legelők borította földön olyan otthon épült fel, amelynek külleme, volumene és számos részlete az európai főúri kastélyokkal vetekedett.

Az építkezést a fiatal, nőtlen, konzervatív lelkületű Zichy Paulai Ferenc (1822–1909) gróf kezdte el 1853-ban, és birtokának talán legszebb részét jelölte ki otthonának, hiszen innen „gyönyörű kilátás örvendeztette” meg a szemeket, és akár a Dunára, a Vértesre vagy Tolnára–Baranyára is el lehetett látni. Az ifjú főúr korának sokat foglalkoztatott mestereit, elsősorban Wéber Antalt bízta meg a tervek elkészítésével, de nem kizárt, hogy tervezésben Ybl Miklós is részt vállalt. Az épület már ekkor a romantika jegyeit viselte magán. Hosszan elnyúló szárnyaival, aszimmetrikusan elhelyezett, csúcsíves ablakokkal áttört tornyával az angol kastélyokat idézte fel. Mindezek nemcsak az építész jellegzetes formaképzését reprezentálják, de a megrendelő érzelemvilágát is tükrözik, és a földszinten elhelyezett teremsor a télikerttel-terasszal-ebédlővel-szalonnal kifejezi a XIX. századi ember azon vágyát, hogy napjainak nagy részét a természet közelében tölthesse.

Az ezer forintot érő csók

Az apró, finom épülettagozatok rezdülése egy ifjú, házasság előtt álló szerelmes férfi odafigyelését is jól kifejezi. Zichy Paulai 1854-ben vette feleségül gönczruszkai Kornis Anna (1836–1901) grófnőt, a század tipikus ifjú arisztokrata kishölgyét. Az esküvője előtt alig pár évvel korábban írt – néhány éve ismerté vált – naplója szerint romantikus vágyakozásai a végleteket súrolták. Egy helyütt például azt írta, hogy férje csakis egy angol lord lehet, de elvárásai között szerepelt az is, hogy a férj legyen magyar főúr, aki szerinte „gazdag lesz, szép lesz, eszes lesz és herceg”. A két ember hosszú házasságban élt boldogan, gyermekzsivajban. Otthonuknak a számos lakhely közül elsősorban a Sárbogárdtól alig pár kilométerre fekvő hörcsökpusztai kastélyt választották, de alighogy elteltek a mézeshetek, lázas tervezésbe fogtak, és az ifjú asszony életvitelének megfelelően bővült, formálódott a fészek.

A mestereket a környékről kérték fel, és építőanyagul is a közelben találhatókat használták fel. Elsősorban az emelet bővült, ahogy szaporodtak a gyerekek, egyre több szoba kellett. A háziasszony számos vendéglakosztály kialakítását is szorgalmazta, így a megvalósult épületben olyan előremutató térkompozíció alakult ki, amely évtizedekre követendő például szolgált a kortársai számára is. A belső oszlopos, pilléres, tágas boltozott terek elrendezése a szertelen külső ellenére is áttekinthető volt, és funkcionálisan a megrendelői igényt maximálisan kielégítő alaprajzot adott. A főépülethez szabálytalan tömegű hátsó szárnyak csatlakoztak. Külön dolgozószoba jutott a ház úrnőjének. Kellett is, hiszen a grófnő intenzív társasági és társadalmi életet élt. Alapítója volt a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületének, szervezte a fővárosi arisztokraták jótékonysági mozgalmait. Egy ilyen rendezvényen, 1860-ban különös jelenetnek lettek tanúi a főúri „szemek”. Apró boltokban mindenfélét árusítottak a nemesek; egy ilyen árudában férfi divatcikkeket árult – ahogy Jókai írt róla – a „legfeltűnőbb szépségű” grófnő. Egy alkalommal a vonzó külsejű, nagy műveltségű, függetlenségi párti Almássy Pál ment oda a pavilonhoz, a hölgy pezsgővel kínálta. A gróf az árát kérdezte, de aztán a szent cél érdekében csak akkor volt hajlandó súlyos ezer forintot fizetni a grófnőnek, ha ő egy csókot ad neki. Az asszony ezt megadta, és a pénzt is megkapta. Másnap a sajtó úgy tálalta az esetet, mint a két párt fúziójának kezdőlépését. Az asszony jeleskedett a színjátszásban, karitatív kiállítást rendezett az arisztokrata családok házi régészeti és iparművészeti tárgyaiból.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. ősz számában olvasható.