Megtalálhatták a világ legrégebbi aranytárgyát
2016. augusztus 10. 17:45 MTI
Európa, sőt talán az egész világ legrégibb aranytárgyát találhatták meg bolgár régészek egy dél-bulgáriai prehisztorikus településen, Pazardzsik város közelében. Az apró aranyékszert két hete találták egy kis ház maradványai között.
Korábban
A mindössze 4 milliméteres és 0,15 gramm súlyú arany láncszem időszámításunk előtt 4500-4600-ból származhat, és így körülbelül 200 évvel lehet idősebb az 1972-ben felfedezett várnai aranykincsnél, amely az eddig talált legrégebbi feldolgozott arany. A parányi karika pontos korát tudományosan még nem határozták meg, de Javor Bojadzsiev, a Bolgár Tudományos Akadémia régészprofesszora azt mondta, nincs kétsége afelől, hogy régebbi a várnai aranynál. Az apró aranyékszert két hete találták egy kis ház maradványai között a Madarak városának is nevezett régészeti lelőhelyen. A történelem előtti település a középső kalkolit korszakból származik, vagyis régebbi a késő kalkolit kori várnai nekropolisznál, ahol a híres aranykincset találták.
Bojadzsiev úgy véli, hogy az aranytárgy a fémolvasztás korának kezdetén készülhetett a junacitei lelőhelyen, amely szerinte Európa legrégibb városi települése. Szerinte a Madarak városát egy "magasan civilizált" nép lakta, amely időszámításunk előtt 6000 körül vándorolt be Anatóliából, a mai Törökország területéről. A 2,8 méter magas fal övezte településből eddig 10-12 hektárnyit tártak fel, márpedig az ókori Mezopotámia területén az első városi civilizációt kutató régészek városnak tartanak minden, 0,7-0,8 hektárnál nagyobb települést - mutatott rá a bolgár professzor a Reutersnak nyilatkozva.
A "városban" több mint 150 kerámia madárfigurát találtak, ami arra utal, hogy az egykori lakosok vallásos tisztelettel övezték a madarakat. A települést i. e. 4100 körül rombolták le északkeleti irányból érkező ellenséges lovas törzsek. A régészek azt ígérik, hogy a parányi aranytárgyat a tudományos kormeghatározás után a nagyközönség is megtekintheti a pazardzsiki történeti múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap