Bevándorlók voltak Európa első földművesei
2016. június 7. 10:05 MTI
Az Égei-tenger partjairól jöttek Európa első földművesei, akik legyőzték a kontinens vadászó-gyűjtögető népeit - derült abból a genetikai vizsgálatból, amelyet az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) ismertettek.
Korábban
A mezőgazdaságot is a bevándorlók hozták magukkal, nem a tudás terjedt el Európában sok ezer évvel ezelőtt - állapította meg az osztrák-német kutatócsoport, amely a mai Görögország és Törökország területén a paleolitikum korában élt ember anyai ágon öröklődő, úgynevezett mitokondriális DNS-ét szekvenálta, majd összehasonlította azt korai európai földművesek és mai európaiak génállományával.
Az Égei-tenger partvidékének földművesei és a közép- és dél-európai gazdálkodói között genetikai folytonosság mutatható ki - mondta Barbara Horejs, az osztrák tudományos akadémia régésze. Ötzi, az Alpok világhírű jégmúmiája is az Égeikum földműveseinek leszármazottja. A tudósok két útvonalat is felrajzoltak, amelyen keresztül a földművesek Európát meghódították: az egyik a Balkánon át vezetett Közép-Európába, a másik a Földközi-tengeren át az Ibériai-félszigetre. A két útvonalat szinte egy időben használták.
Ezután a földművesek legyőzhették a kontinenst akkoriban benépesítő vadászó-halászó őskőkori populációt és alig keveredtek velük. "Minden modern európai genetikai öröksége egyértelműen az égei-tengeri bevándorlók jellemzőit hordozza" - mondta Horejs. Hangsúlyozta, eddig vita folyt arról, hogy a földművelés és állattenyésztés vajon bevándorlással vagy a tudás és a technológia átvételével terjedt el. "Tanulmányunk bizonyítékai cáfolják, hogy jelentős bevándorlás nélkül terjedhetett volna el a mezőgazdaság Európában" - foglalta össze az osztrák kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.