Ötszáz éves Európa legrégebbi gettója
2016. március 23. 09:40 MTI
Rendkívüli programsorozattal készülnek az olaszországi Velencében a városban 1516. március 29-én megnyitott gettó 500 éves évfordulójára, amelyen az antiszemitizmussal szembeni fellépést is szorgalmazni kívánják.
Korábban
Az évforduló kulturális eseményei március 29-én a La Fenice velencei operaházban kezdődnek az Omer Meir Wellber izraeli karmester vezényelte koncerttel. Június 19-én a Szent Márk téri Dózse-palotában kiállítás nyílik Velence, a zsidók és Európa, 1516-2016 címmel, amely november 13-ig várja a látogatókat. Az évforduló kiemelt eseményének számít a velencei Zsidó Múzeum restaurálása is. A múzeum és a 16. századi zsinagógák helyreállítására adománygyűjtést indított a velencei történelmi örökség megőrzését célul kitűző Venetian Heritage amerikai alapítvány.
A programokat, amelyeket részletesen az évforduló honlapja - veniceghetto500.org - ismerteti, a megemlékezések szervezésére létrehozott bizottság szervezi, élén Paolo Gnignatival, a velencei zsidó közösség elnökével. A Velencei Köztársaság szenátusa 1516. március 29-i dátummal határozott arról, hogy a városban élő zsidóknak el kell hagyniuk az általuk lakott Giudecca szigetét és Velence más részeit, ahol addig szabadon letelepedhettek. A Velencében ezer óta élő zsidó közösség tagjainak egy számukra kijelölt városrészbe kellett költözniük, amelyet az ott lévő fémöntő műhelyek miatt "geto"-nak neveztek (ami öntést jelent, a szó etimológiájával kapcsolatban azonban megoszlik a szakemberek véleménye). A gettó területét csak két híd kötötte össze Velence többi szigetével, így a zsidók lakta sziget ellenőrizhető volt, éjszakára ezt a két hidat is lezárták, és a zsidók nem hagyhatták el a gettót.
"A velencei gettó mégis magas szintű kulturális, értelmiségi és vallási élet központjává vált" - hangsúlyozta Renzo Gattegna, az olaszországi zsidó közösségek uniójának (Ucei) elnöke. Luigi Brugnaro velencei polgármester hangsúlyozta, hogy az évforduló alkalmat ad az antiszemitizmus elleni fellépés szorgalmazására is. A velencei gettó létrehozásának 500 éves évfordulójáról a világ számos részén, Jeruzsálemben, Belgrádban, San Franciscóban és Shanghajban rendezett kiállításokkal is megemlékeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap