Hogyan alakította át a húsevés és az eszközhasználat az emberi arcberendezést?
2016. március 10. 14:05 MTI
A nyers hús fogyasztása és a pattintott kőszerszámok használata hatással volt az ősember arcberendezésének átalakulására - tárták fel a Harvard Egyetem tudósai egy Nature magazinban publikált új tanulmányban.
Korábban
A kutatók szerint a húsevés és a kőszerszámok alkalmazása miatt elődeinél kisebb fogazatra volt szüksége az ősembernek. A kisebb fogazat pedig hatással volt a beszédfejlődésre, valamint az agy méretének változására. Daniel Lieberman és Katherine Zink, a Harvard Egyetem tudósai a Nature folyóiratban publikálták tanulmányukat, amelyben egyúttal azt is állítják, hogy a főzés csak sokkal később vált elterjedté az ősembereknél - írta a BBC News.
Az emberi faj legősibb képviselőinek csak nagyon kevés fosszilis maradványát sikerült eddig feltárni. Mire a Homo erectus úgy kétmillió évvel ezelőtt megjelent a Földön, képviselői már nagyobb aggyal és testtel rendelkeztek, és szervezetük fenntartásához nagyobb energiabevitelre volt szükség. Paradox módon azonban fogaik kisebbek lettek, rágóizmaik és harapásuk ereje gyengébbé vált. Elődeikhez képest a gyomruk is kisebb volt. Mindezt magyarázhatná a táplálék főzésének elterjedése, ám az a kutatók szerint csak mintegy 500 ezer évvel ezelőtt következett be. Ez azt jelenti, hogy nem is játszhatott komolyabb szerepet a kisebb rágóizmok és fogak evolúciójában.
"Ha az ember eltölt némi időt a csimpánzok között, azt tapasztalja, hogy fél napjukat rágással töltik" - magyarázta Lieberman professzor. "Az emberi evolúció során bekövetkezett egy váltás, kevesebbet kezdtünk enni. Ezt két dolog tett lehetővé: elődeinknél sokkal jobb minőségű ételt ettünk, de olyan táplálékot is fogyasztottunk, amelyet előtte alaposan feldolgoztunk" - fűzte hozzá. A kutatók felnőtt kísérleti alanyok segítségével vizsgálták a hús fogyasztását, továbbá olyan zöldségekét is, amelyeket még a húsevés megjelenése előtt ehettek elődeink. Mérték, hogy mekkora izommunkára van szükség a rágáshoz, és mennyire sikerül megőrölni a fogaknak az ételt nyelés előtt.
A tudósok megállapították, hogy egyharmadnyi húst tartalmazó étrend esetén és a táplálék kőeszközökkel való feldolgozásával - a hús szeletelése, a növények összetörése - az ősembereknek 17 százalékkal kevesebbet kellett rágnia és 26 százalékkal kevésbé erőteljesen, mint elődeiknek. Lieberman és Zink tanulmányukban hangsúlyozták, hogy a húsevés elterjedése nagy részben azon múlt, hogy az ősemberek kifejlesztették a vágás-szeletelés technológiáját. A húsevéshez kevesebb rágóerőre volt szükség, mint a korai hominidák számára elérhető kemény növényi élelmiszerek megrágásához, de a kőeszközök mintegy 3,3 millió évvel ezelőtti megjelenése előtt a hominidák fogazata nem lett volna alkalmas arra, hogy hasznukra váljon a nyers hús fogyasztása - állapította meg a tanulmány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap