Az opera, amely éles kiállás volt az önkényuralom ellen
2016. március 9. 15:48 MTI
155 éve, 1861. március 9-én mutatták be Pesten a legnagyobb magyar történelmi operát, Erkel Ferenc Bánk bán című alkotását. Egressy Béni csak nem sokkal halála előtt, 1851-ben készült el a szöveges munkával, a szabadságharc leverése utáni elnyomás és cenzúra azonban lehetetlenné tett minden bemutatót. Erkel a kényes téma, a királynégyilkosság és a paraszti nyomor színpadi ábrázolása miatt is az asztalfióknak dolgozott (a gyilkosság a bemutató után is sokáig csak a színfalak mögött történhetett meg).
Korábban
Az opera Katona József tragédiája alapján készült. Katona 1815-ben írta tragédiáját egy pályázatra, de műve visszhang nélkül maradt. Az átdolgozott változat 1821-ben jelent meg nyomtatásban, első előadására csak 1833 februárjában, Katona halála után került sor Kassán. A következő évtizedben mindössze hétszer játszották, diadalútja a Nemzeti Színház 1848. március 15-iki előadásán kezdődött.
Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője a Hunyadi László 1844-es bemutatóját követően keresett témát új műve számára. Egyes feljegyzések szerint először egy francia librettót akart feldolgozni, figyelmét vélhetőleg a tragédia pest-budai előadásán a címszerepet alakító Egressy Gábor hívta fel Katona drámájára. A színész testvére, Egressy Béni írta a Hunyadi László szövegkönyvét is, s Erkel ez alkalommal is őt kérte fel a librettó elkészítésére.
Egressy csak nem sokkal halála előtt, 1851-ben készült el a munkával, a szabadságharc leverése utáni elnyomás és cenzúra azonban lehetetlenné tett minden bemutatót. Erkel a kényes téma, a királynégyilkosság és a paraszti nyomor színpadi ábrázolása miatt is az asztalfióknak dolgozott (a gyilkosság a bemutató után is sokáig csak a színfalak mögött történhetett meg). A politikai légkör enyhülése tette lehetővé, hogy 1861 januárjában nyilvánosan elhangozzék az első részlet, a Tisza-parti jelenet, majd 1861. március 9-én a Nemzeti Színházban megtartsák az ősbemutatót - az opera éles kiállás volt az önkényuralom ellen.
A Bánk bán legnagyobb történelmi operánk, amelynek középpontjában az egyéni és közösségi sorskérdés áll. Zenéjében a francia és olaszos mellett magyaros zenei elemek ötvöződnek, Erkel által kapott polgárjogot a verbunkos, a csárdás, a népies műdal, a Bánk bánból szinte "népdallá" vált a hazaszeretet himnusza, a Hazám, hazám. Ő használt először angolkürtöt és cimbalmot operazenekarban, utóbbi szólamát a Bánk bán bemutatóján a komponista 15 éves Sándor fia játszotta apja betanításában, mivel a zenekarban senki nem értett a cimbalomhoz.
Az operát a dramaturgiai és prozódiai nehézségek miatt többször is átdolgozták. A múlt század harmincas éveiben az operaház igazgatója, Radnai Miklós által megkezdett munkát Rékai Nándor karmester végezte el, a szövegkönyv módosítása Nádasdy Kálmán, az átjelenetezés Oláh Gusztáv nevéhez fűződik. Az eredetileg tenorra írt címszerepet ekkor baritonra, Tiborc szólamát basszusra írták át, az átdolgozott változatot 1940. március 15-én mutatták be. Az operát 1953-ban Kenessey Jenő dolgozta át ismét, egyben visszatérve Bánk tenorváltozatához. 1969-ben visszatértek a zenei anyag Rékai-féle változatához, s ma is ezt játsszák. Erkel halálának 100. évfordulóján, 1993-ban elkészült az eredeti, rekonstruált változat hangfelvétele.
A Bánk bán szerepel az operaház műsorán, elkészült nagyszabású filmváltozata, a debreceni Csokonai Színház 2008-ban Erkel eredeti partitúrájának alapján adta elő. 2010. novemberben, Erkel Ferenc születésének bicentenáriumán az operaházban két alkalommal is félig szcenírozott koncerten mutatták be az ősváltozatot.
A Bánk bán hölgyeinek szerepéről a Múlt-kor 2016. tavaszi számában olvashat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.