Több ezer éves csónakot találtak Egyiptomban
2016. február 1. 14:52 MTI
Mintegy 4500 éves, fából készült, 18 méter hosszú csónakot találtak cseh régészek Egyiptomban - közölték Mamdúh al-Damatí műemlékekért felelős egyiptomi miniszter és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter tárgyalásai után hétfőn Kairóban.
Korábban
"A szakemberek most vizsgálják, elemzik a leletet és megpróbálják megállapítani, kié is lehetett a csónak" - mondta Miroslav Bárta, a prágai Cseh Egyiptológiai Intézet igazgatója a közszolgálati cseh televízió hírcsatornájának (CT24). Bárta szerint a lelet egyedi, és az eddigi vizsgálatok azt mutatják, az egyiptomi fáraók harmadik dinasztiájának korából, vagyis az időszámításunk előtti 27. századból való.
A cseh régészek a csónakot egy, a Dzsószer fáraó piramisának közelében lévő sírban találták. "Ebből arra következtetünk, hogy a csónak a harmadik dinasztia egyik fontos, igen magas rangú személyiségének a tulajdona lehetett. Az adott korban ilyen remek és nagy csónakja csak valóban fontos embereknek lehetett. Valószínűsíthető, hogy az illető tagja volt az uralkodói családnak" - tette hozzá Bárta. A Dzsószer-piramis a szakkarai nekropolisz legismertebb és egyik leglátványosabb monumentális alkotása, és az eddigi ismeretek szerint Egyiptom első piramisa. A piramis 1979 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.
A nagy valószínűséggel sírrablók által korábban megrongált sírt a csehek még 2009-ben fedezték fel, de feltárása megszakításokkal máig tart. A 4500 éves csónakot tavaly találták meg, és az év végére sikerült teljesen feltárni, illetve beazonosítani. A sír tulajdonosának neve továbbra is ismeretlen. Lubomír Zaorálek bejelentette, hogy 2019-ben Prágában nagy egyiptológiai kiállítást terveznek. Egyiptom mintegy 100-150 jelentős régészeti leletet, műemléket ígért a kiállításra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap