Aki önégetéssel tiltakozott a szovjet megszállás ellen
2016. január 18. 13:20 MTI
Emlékművet kapott szombaton Prágában Jan Palach, aki 1969. január 16-án a cseh Nemzeti Múzeum történelmi épülete előtt a Vencel-téren felgyújtotta magát, hogy tiltakozásra ösztönözze Csehszlovákia lakosságát az ország szovjet megszállása ellen.
Korábban
A Moszkva vezette Varsói Szerződés hadseregei 1968 augusztusában szállták meg Csehszlovákiát, hogy véget vessenek a "prágai tavaszként" elhíresült reformmozgalomnak. A két darabból álló emlékművet, amely a John Hejduk (1929-2000) cseh származású amerikai szobrász és építész alkotása, Prága egyik legismertebb koncertterme, a Rudolfinum előtti Jan Palach téren állították fel Adriana Krnácová, Prága főpolgármestere és Andrew Schapiro, az Egyesült Államok prágai nagykövete jelenlétében.
A műalkotás két, egy-egy négyzetméter alapú, hat méter magas kockából áll, amelynek tetejéből lángok csapnak fel. Az egyik, a világos színű alkotás A fiú háza, míg a másik, a sötét színű alkotás Az anya háza nevet viseli. A világos szín a világító, útmutató fiút, míg a sötét szín a szenvedő anyát jelképezi. A műalkotáson Jan Palach temetése című vers olvasható, amelyet David Shapiro amerikai író írt 1969-ben a cseh egyetemista tettének hatása alatt.
Az eredetileg fából készült alkotásokat a kilencvenes években John Hejduk művész Václav Havel cseh államfőnek, illetve Csehszlovákia népének ajándékozta, és a prágai Hradzsinban voltak kiállítva. Eredeti megnevezésük az Öngyilkos háza és az Öngyilkos anyjának a háza volt. Miután Csehországban Jan Palach cselekedetét általában nem öngyilkosságnak, hanem önfeláldozásnak és bátor cselekedetnek tartják, a szobrok tartós anyagból való elkészítése és kültéri elhelyezése alkalmával az alkotások nevét módosították. Jan Palach (1948-1969) a Károly Egyetem bölcsészeti karának hallgatója volt, aki néhány barátjával együtt ily módon próbálta meg felrázni Csehszlovákia lakosságát, hogy lázadjon fel, aktívan tiltakozzon a szovjet megszállás ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.