Emberi koponyákra bukkantak az afgán elnöki palotában
2015. október 7. 09:57 MTI
Két ember maradványai, köztük koponyáik kerültek elő a kabuli elnöki palotában végzett munkálatok során - jelentették be kedden afgán illetékesek, akik arra céloztak, hogy a maradványok esetleg egykori afgán vezetők vagy családtagjaik csontjai lehetnek.
Korábban
A koponyák és további emberi csontok az elnöki rezidencia egyik palotájának konyhájában végzett építési munkálatok során kerültek elő. A rezidencia távol fekszik Kabul zajától, falak védelmében, érintetlen kertek között. Még nem derült ki, hogy milyen neműek voltak az elhunytak, és azonosításukra is csak ezt követően kerül sor egy vizsgálóbizottság segítségével, amelyet Asraf Gáni államfő jelölt ki a feladatra.
A hivatalos közlemény szerint a bizottság munkájában halottkémek és a független afgán emberi jogi bizottság képviselői vesznek részt. Megbízásuk arra szól, hogy megvizsgálják a maradványokat és gondoskodjanak a megfelelő, iszlám hagyományok szerinti temetésükről. Az azonosítás nem lesz könnyű, hiszen az országban az elmúlt 35 évben csaknem folyamatosan háború dúlt. A nyolcvanas években a szovjet megszállók ellen folyt a harc, a kilencvenes években polgárháború zajlott, amelyet ötéves tálib uralom követett, és fegyveres felkelőcsoportok továbbra is harcolnak a térségben.
Számos vezető lett áldozata a viharos korszakoknak. Mikor 1996-ban a tálibok elfoglalták a fővárost, első dolguk volt látványosan felakasztani a korábbi elnök, Mohamed Nadzsibullah megcsonkított holttestét. Az elnök maradványait később egy keleti tartományban temették el.
A sógorát, Mohammad Zahir sahot trónjáról letaszító, és 1973-ban hatalomra került Szardar Mohammed Daud kánt, az ország első köztársasági elnökét 1978-ban 18 családtagjával együtt az elnöki palotában gyilkolták meg szintén egy puccs során, testét 2008-ban találták meg egy tömegsírban 15 másik áldozattal együtt. 2009-ben temették újra a testeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.