Érintetlen, 2700 éves sírt tártak fel Peruban
2015. szeptember 22. 16:55
Japán és perui régészekből álló kutatócsapat Peru északi részén egy 2700 éves sírra bukkant, ahol a Pacopampa-kultúra két főpapja nyugodott. A sírkamrában többek között aranygömbökből álló nyakláncot és egy jaguárfej körül tekergő kígyó motívum által díszített edény is találtak.
Korábban
A nem mindennapi felfedezésre a latin-amerikai ország fővárosától, Limától mintegy 800 kilométerre északra, Cajamarca megyében bukkantak, mondta el Daniel Morales a Latin American Herald Tribune-nek. Hozzátette: a régészek a sírt a kígyó és a jaguár papjainak sírkamrájának nevezték el, ugyanis az egyik emberi maradvány mellett lévő edényen egy jaguárfej körül tekergő kígyó motívuma jelent meg. A másik főpap mellé egy 13 darab ovális, nyolcasokat formáló, aranygömbökből álló nyakláncot (lásd a lenti képen) temettek el, míg társa oldalához egy szintén jaguár és kígyó díszítette, körülbelül húsz centiméter magas flaskát helyeztek.
Az egyik főpap feje dél felé, míg a másiké észak felé nézett, mindkét holttest egy faragott kövekből kirakott, négyzet alakú falak által határolt részen nyugodott, ahová lépcsők vezettek le. „A két emberi csontvázat azon a helyen találtuk meg, ahol különböző vallási szertartásokat rendeztek, így erős a gyanúnk arra, hogy ez a két főpap lehetett egykoron a felelős az ünnepi ceremóniákért a Pacopampa-kultúra virágkorában, vagyis valamikor i. e. 800 és 500 között” – magyarázta Morales.
A Japán Nemzeti Néprajzi Múzeum kutatóiból és a perui San Marcos Egyetem régészeiből összeálló tudóscsapatot a japán Judzsi Seki koordinálta az Andok átlagosan 2100 méter magas hegyein, ahol a Pacopampa-kultúra i. e. 1200 és 500 között létezett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.