150 éves rejtélyt oldottak meg a britek
2015. augusztus 28. 14:09 MTI
Százötven éves rejtélyt oldottak meg a londoni Viktória és Albert Múzeumban, ahol restaurátor szakemberek perdöntő bizonyítékot találtak arra, hogy a Botticelli egyik híres portréján látható nő vörös haját a reneszánsz mester festette, és nem egy 19. századi brit művész színezte át a ma látható árnyalatúra.
Korábban
A Smeralda Bandinelliként ismert hölgy portréja című alkotás hamarosan Berlinben lesz látható egy Botticelli 150 művéből rendezett nagyszabású kiállításon, amely jövő márciustól aztán a Viktória és Albert Múzeumba költözik. Nagy-Britanniában az 1930-as évek óta nem szenteltek ilyen jelentős tárlatot az itáliai festőnek.
A Smeralda Bandinelli 1470 körül készült portréját 1867-ben a Christie's árverésén 20 fontért vette meg Dante Gabriel Rossetti. Az angol festő - akire a preraffaeliták nevű művészcsoport többi tagjához hasonlóan nagy hatással volt Botticelli munkája - azt mondta barátainak, "helyreállítja a hajviseletet" az alkotáson. Megjegyzése után terjedt el a legenda, hogy Smeralda vörös haját valójában ő festette.
Restaurátoroknak azonban sikerült óvatosan eltávolítaniuk a kép legfelső mázrétegét, amely vélhetően a 19. században került a műre, és megállapították, hogy valójában a véltnél jóval kisebb beavatkozást hajtottak végre rajta, a hölgy vörös haja pedig Botticelli keze munkáját dicséri.
"A technológia révén ma már sokkal mélyrehatóbban meg tudjuk ismerni a régi képeket. A felső máz eltüntetésével újra felerősödtek a Botticelli által használt ragyogó színek, Smeralda Bandinelli esetében pedig hajának sokat vitatott vörös színe új életre kelt" - mondta Mark Evans, a kiállítás társkurátora. A szakemberek infravörös reflektográfiás eljárással a festékrétegek alá hatolva felfedezték Botticellinek a portréhoz készült eredeti vázlatait is. Ehhez viszonyítva megállapították, hogy Rossetti vélhetően apróbb változtatásokat eszközölt a hölgy arcán és fehér fejfedőjén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap