Náci műkincs lehet a skót miniszterelnöki palota egyik csillárja
2015. augusztus 17. 18:15 MTI
Nácik által zsákmányolt műkincs lehet a skót miniszterelnöki palota egyik szobájában lógó díszes csillár a gyanú szerint. A függőlámpa eredetének felderítésére vizsgálat indult.
Korábban
A Bute House rajzszobájában lógó csillárt a palota hivatalos prospektusa szerint Felix Harbord találta 1945-ben Németországban, állítólag elhagyatottan hevert az utcán. Az angol belsőépítész akkoriban abból a megbízásból tartózkodott Németországban, hogy közreműködjön mintegy hárommilliárd font értékű kincs visszaszerzésében, amelyet a nácik zsákmányoltak a második világháború előtt és alatt.
Felix Harbord egy üresen talált muníciós ládában küldte a csillárt Edinburghba, a Charlotte Square 6. szám alatt álló palotába, ahol akkoriban még egyik ügyfele, Lady Bute lakott. A Simon Wisenthal Központ szerint azonban elképzelhető, hogy a függőlámpát valójában egy olyan hivatalos gyűjtőpontról vitte el Harbord, ahol a már visszaszerzett műkincseket tárolták. Az intézet erről szóló jelentése 2008-ban született Erin Gibbons ír történész tollából, de az ügy csak most került nyilvánosságra.
Gibbons jelentése szerint a "csillárügy" számos kérdést vet fel, a műkincsek eredetének feltárásával foglalkozó szakemberek számára például érdekes dolog lesz kideríteni, hogy vajon ez volt-e az egyetlen tárgy, amelyet Felix Harbord ilyen úton juttatott ki Németországból. A skót kormány közölte, hogy a palotát birtokló skóciai műkincs és műemlékvédelmi hatósággal együttműködve igyekszik megtudni, honnan származik a csillár. A skót miniszterelnök 1999 óta lakik és dolgozik a Bute House falai között. A jelenlegi kormányfő, Nicola Sturgeon csak a közelmúltban vette át a hivatalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.