Világháborús bunkert találtak egy csepeli óvoda udvarán
2015. július 30. 14:34 MTI
Második világháborús betonbunkert találtak a felújítás alatt álló csepeli Bóbita óvoda udvarán. A most megtalált létesítményt az önkormányzat valószínűleg végleg felszámolja, amit azzal indokolnak, hogy "a háborús múlt soha többé ne kísértse" az óvodásokat és az ott dolgozókat.
Korábban
Az önkormányzat csütörtökön a honlapján tudatta, hogy a városrészben csaknem 400 millió forintos intézményi fejlesztés folyik, ez egyebek mellett energiatakarékossági munkákat jelent, de játszóudvarokra, a zöldfelületek karbantartására, automata öntözőrendszerek kiépítésére is fordítanak forrásokat.
A hetvenes években a Kiss János altábornagy utcában épült Bóbita óvodában is több tízmillió forint értékű munkákat végeznek, ennek során találták a II. világháborús betonbunkert. A most megtalált létesítményt az önkormányzat valószínűleg végleg felszámolja, amit azzal indokolnak, hogy "a háborús múlt soha többé ne kísértse" az óvodásokat és az ott dolgozókat.
Egy, az óvodai dolgozó szerint a bunker 1942-ben épült, az utcában pedig 1956-ban még családi házak álltak. A csepel.hu úgy tudja, hogy a forradalom idején egy szovjet gránát csapódott be az egyik épületbe, ami elpusztult. Így amikor a helyszínen betemették a kiürített bunkert és felépült az óvoda, még a fiatal óvónénik közül is sokan úgy érezték, hogy a háborús múlt lezárásra vár. Ezért olyat tettek, ami akkor és ott, a szocializmus fellegvárában, a “vörös Csepelen” teljesen elképzelhetetlen volt: papot hívtak és titokban felszenteltették az épületet, olvasható a csepel.hu oldalán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.