Amikor ősi papiruszok kerülnek elő a pincéből
2015. június 10. 18:15 MTI
Antik leletekre, görög, latin, kopt és hieratikus írásokat tartalmazó papiruszokra bukkant a Bázeli Egyetemi Könyvtár saját pincéjében. Az iratok között megtalálható többek között egy lefoglalt tevékről szóló szállítási szerződés, de a legrégebbi ismert keresztény magánlevél is.
Korábban
A papiruszok gyűjteménye száz évvel megvásárlása után került elő. Az elfeledett kincsek közé négy nyelven írt hatvanöt szöveg, köztük igazi ritkaságok tartoznak. Sabine Huebner, az ókori történelem professzora az egyetem honlapján közölt interjújában elmondta, a dokumentumok elsősorban hétköznapi iratok. A levelek, szerződések és elismervények sokat elárulnak az egyszerű emberek hétköznapjairól.
Az iratok között megtalálható egy lefoglalt tevékről szóló szállítási szerződés, de a legrégebbi ismert keresztény magánlevél is: a dokumentum a harmadik évszázad második felében íródott. Az egyetem már a 16. század végén kapott ajándékba papiruszokat, amikor az egyiptomi papirusz még ismeretlen volt Európában. Az újra megtalált gyűjteményt a Svájci Nemzeti Alap támogatásával a következő két évben digitalizálják, lefordítják és bemutatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap