Szélistennek öltözött uralkodót örökített meg a maja festmény
2015. február 24. 16:02
A maja festmények általában a királyi család életét jelenítették meg, azonban a guatemalai esőerdőben felfedezett freskó az uralkodó tanácsadóinak afféle megbeszélését ábrázolja, amelyen a király a szél isteneként van jelen.
Korábban
A hatalmas fejdísszel megjelenített, élénk színekben pompázó király előtt egy férfi térdel, míg mögötte egy „kikukucskáló” titkár látható, magyarázta Bill Saturno kutatásvezető, a Bostoni Egyetem régésze, aki szerint a nyolcadik századi falfestmény az elhunytról ad információkat az utókor számára. Az ásatás során a régészek egy emberi maradványt tártak fel, amely úgy volt felöltöztetve, mint a freskón lévő bölcs (a képünkön is látható a baloldali alak). „Elképzelhető, hogy az elhunyt egykoron abban a teremben lakott, amely most végső nyughelyéül szolgál” - mondta a kutató.
Az 1250 éves freskót még 2010-ben az északkelet-guatemalai Xultun ősi városában tárták fel: az egyetemi hallgatók által segített szakemberek egy több száz éves fosztogatás nyomait követve fedezték fel a festékmaradványokat egy ősi, szennyeződésekkel teli falon. A nedves, trópusi éghajlaton kevés ilyen jellegű emlék őrződik meg, azonban a felfedezett épülettel és kincseivel szerencsére kíméletesen bánt a természet. Az ásatás során egy falfestményekkel teli termet, valamint egy maja naptárat is felfedeztek, amely az eddig fellelt leletek közül a legrégebbi.
A freskó a maja alföld keleti részén megtalált két falfestmény közül az egyik, amely ilyen szépen fennmaradt az elmúlt több mint egy évezred során. A xultuni festmények élénk piros, kék, zöld és narancssárga színekben pompáznak a négy fal közül hármon. A negyedik falat - ahol egyébként a bejárati ajtó is található - a fosztogatók tönkretették. Saturno és kollégái már feltárták azt a helyet, ahol a rablók egy alagút segítségével bejutottak a szobába.
A régészek szerint a király előtt térdelő férfit az „itz'in taaj” megnevezéssel illették, ami „ifjabb obszidiánt” jelent. Mögötte, a nyugati falon három, feketébe öltözött, törökülésben lévő ember látható, egyikük fölött a „sakun taaj” név („idősebb/rangidős obszidián”) olvasható. A kutatóknak még nem világos, hogy mit kell érteni az obszidián megnevezés alatt. „Elképzelhető, hogy valamilyen vallási terminusként kellene kezelnünk, de lehet, hogy a tudósokat megillető nevekkel van dolgunk. Ez utóbbit támasztja alá, hogy több könyvábra is látható a falon” - magyarázta Saturno.
Mind a három férfi ugyanolyan medálokkal és tollakkal ékesített fejdíszt visel, ágyékkötőben vannak, s a mellükön egy újabb medál lóg. „Mind a hárman ugyanúgy néznek ki, egymás mellett sorakoznak fel, s egyértelműen az egységet képviselik” - mondta a kutató. Hozzátette: valószínűleg a feladatuk is hasonló volt.
Az obszidián és a király közötti találkozón az utóbbi a szél istenére utaló ruhadarabokat visel, ami nem számít különlegesnek, hiszen a maja uralkodók gyakran öltöztek különböző istenségeknek, amivel lényegében újrajátszották a mitológiai múltat. A király kék, zöld és narancssárga színekben pompázik, míg a tanácsadót vöröses és piros színekkel ábrázolták. Az uralkodó ruhájának színei (főként a kék és a zöld) nem voltak túl gyakoriak a térségben abban az időben, e festékek minden bizonnyal távolsági kereskedelem révén juthattak el a mai Guetamalába. A narancssárga és a piros színek azonban minden bizonnyal helyben készülhettek, a korabeli művészek ezzel is a társadalmi különbségeket akarták megjeleníteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap