Einstein olaszul írt levele 23 millió forintot ért
2015. február 20. 14:07 MTI
Hetvenötezer euróért, átszámítva 23 millió forintért kelt el Albert Einstein egy olaszul írt levele egy olaszországi internetes árverésen. A mindössze néhány soros levelet 55 ezer eurós induló áron kínálták az RR Auctions oldalán, egy névtelenségben maradó licitáló kínálta érte a legtöbbet.
Korábban
Az 1925. július 12-i keltezésű levelet a legnagyobb 20. századi tudósnak tartott Einstein egy olasz fizikusnak, az akkor a La Sapienza Egyetem oktató Giovanni Giorginak írta. A levélben a relativitáselmélet atyja olasz kollégájával egyetértve bírált egy mások által végzett kísérletet, amelynek célja egy 19. században bevezetett hipotetikus közeg, az éter létezésének bizonyítása volt.
A korabeli fizikusok az étert szorosan az abszolút térhez kapcsolták. Úgy gondolták, hogy az éter az egész teret kitölti, ahhoz viszonyítható az abszolút sebesség és az abszolút idő. Az éter fogalmát a speciális relativitáselmélet meghaladta. "Isten nagyobb eleganciával és intelligenciával teremtette meg a világot" - írta olasz kollégájának az elméleti fizikus.
Einstein kamaszkorától beszélte az olaszt, mert családja egy része korábban Olaszországba költözött. A Giorginak küldött levél csak egyike az elmúlt években árverésre bocsátott Einstein-leveleknek, amelyeknek némelyikéért több százezer eurót is megadtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap