Elhamvasztották a 90 éve kivégzett hannoveri mészáros fejét
2015. január 26. 14:09 MTI
Kilencven évvel a kivégzése után elhamvasztották és eltemették Németországban a hannoveri mészáros néven elhíresült sorozatgyilkos és kannibál fejét, amelyet mindeddig formalinban őriztek a göttingeni egyetemi klinikán.
Korábban
A homoszexuális Fritz Haarmann legkevesebb 24 fiatal férfit - szexpartnert - ölt meg az első világháború utáni években, áldozatai egy részének testéből evett is. 1924 végén guillotine-nal lenyakazták, formalinban tartósított feje a göttingeni igazságügyi orvostani intézetbe került kutatási célokra. Az egyetem megerősítette a Göttinger Tageblatt című lap szombati értesülését, miszerint a sorozatgyilkos földi maradványát még a múlt év tavaszán csendben elhamvasztották és egy meg nem nevezett temetőben elföldelték.
Az újsághírre reagálva a klinika szóvivője elmondta, hogy korábban többször is kérték az intézetet, a nyilvánosságnak is mutassák be a fejet. Főleg a nácizmus idején uralkodott az a nézet, hogy a bűnözők felismerhetők arcukról, fejformájukról. Emellett egyes tudósok úgy vélték, hogy az agyban el tudják különíteni a jóért és a rosszért felelős területet.
A törvényszéki orvostani intézet professzora, Klaus-Steffen Saternus szerint azonban a fejnek nem volt tudományos értéke, ezért a preparátumot elzárva tartották, és azt sem engedték meg, hogy fotókat vagy filmet készítsenek róla. A szóvivő, Stefan Weller elmondta, hogy az evangélikus felekezetű sorozatgyilkos hamvait "méltó körülmények között, az egyházzal egyeztetve" helyezték végső nyugalomra. Az esetleges rokonokat megpróbálták felkutatni, de eredménytelenül. H - a hannoveri gyilkos (Der Totmacher) címmel 1995-ben, Götz George főszereplésével film is feldolgozta a hannoveri mészáros történetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap