Putyin nem megy Auschwitzba
2015. január 14. 14:44 MTI
Az egykori auschwitzi náci német koncentrációs tábor felszabadításának idei 70. évfordulója lehet az utolsó olyan alkalom, amikor a holokauszt túlélői nagyobb számban jelen vannak, ezért fontos, hogy mindenekelőtt ők szólaljanak meg a megemlékezésen - közölte kedden az auschwitzi múzeum honlapján az emlékhely igazgatója.
Korábban
Piotr Cywinski szerint fontos, hogy a megemlékezésre érkező koronás fők, államelnökök, kormányfők, valamint a nemzetközi szervezetek magas rangú képviselői meghallgassák a túlélők üzeneteit. A közlemény szerint az idei megemlékezésen mintegy 300 holokauszt-túlélő vesz részt. Az ünnepség szervezői - az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum és a Nemzetközi Auschwitz Tanács - 43 államnak küldött meghívót, köztük van Izrael, Németország, az Egyesült Államok, a Vatikán és Oroszország is. Eddig 28 állam jelezte, hogy elfogadta a meghívást, többségük államfői, illetve miniszteri szinten képviselteti magát.
A 2005-ös 60. évfordulón Vlagyimir Putyin is részt vett. Az orosz elnök szóvívője kedden megerősítette, hogy Putyin idén nem utazik el az auschwitzi megemlékezésre, nem kapott "semmilyen személyre szóló hivatalos meghívást". Az auschwitzi honlapon közzétett lista szerint Oroszországot Szergej Andrejev varsói orosz nagykövet képviseli.
Tomasz Nalecz, a lengyel elnök tanácsadója már a múlt héten elmondta, hogy a szervezők az ünnepségre nem küldtek személyre szóló meghívókat, az egyes országok maguk döntenek arról, hogy ki képviseli őket. A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap múlt csütörtökön azt írta, hogy az auschwitzi múzeum vezetése tavaly nyáron úgy határozott: az idei megemlékezés - az előző évektől eltérően - teljesen "politikamentes" lesz. A döntést a lap az ukrán válság kiéleződésével hozta kapcsolatba: a politikusok azért nem szólalnak fel, hogy "az esemény ürügyén senki se hangoztassa aktuálpolitikai céljait".
A náci németek 1940-ben hozták létre az auschwitzi koncentrációs tábort eredetileg lengyel foglyok számára. A birkenaui láger két évvel később jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fő helyszíne. Auschwitz-Birkenauban legkevesebb 1,1 millió ember pusztult el, túlnyomó többségükben zsidók, de sok lengyel, roma, szovjet hadifogoly, és mintegy 350-400 ezer magyar zsidó. A tábort 1945. január 27-án a szovjet katonák szabadították fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.