Megrázó portrék csonka végtagú polgárháborús katonákról
2015. január 13. 08:26
Egy hihetetlen portrésorozat mutatja be, milyen borzalmas sérüléseket tudott okozni az 1861 és 1865 között zajló amerikai polgárháború. A közel 800 ezer halálos áldozatot követelő testvérháborúban híresen magas volt az amputációk száma, amit a tábori orvosok a sebesült katonákon végeztek. Egyes becslések szerint 60 ezer alkalommal csonkítottak a kor egészségügyi szakemberei, akiknek igen kezdetleges eszközök álltak a rendelkezésükre: fafűrészek, kések, éles horgok. A beavatkozást villámgyorsan, érzéstelenítés nélkül végezték, ami pokoli fájdalmat jelentett a katonáknak.
Korábban
A brutális műtéti technika borzalmas eredményeit a washingtoni Nemzeti Orvostudományi Múzeum különböző gyűjteményeiből állították össze. Egyes férfiak lábak, karok vagy ujjak nélkül láthatók, míg másoknál a sérült csontszerkezet eltávolítása következtében kialakuló torzulás fedezhető fel.
Az amerikai polgárháborúban még nem ismerték fel a sterilizáció fontosságát a műtétek során, antibiotikum sem volt, s tekintettel a nagyszámú sebesült érkezésére egy-egy ütközet alkalmával, a sebészek úgy vélték, a halálos fertőzések (például az üszkösödés) megakadályozásának leghatékonyabb módja az amputáció.
Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap