Az amerikai hálaadás napja számokban
2014. november 27. 10:06 MTI
Csütörtökön ünneplik az Egyesült Államokban a hálaadás napját, amely a karácsony mellett a legjelentősebb amerikai családi ünnep. A majd' négy évszázados hagyomány mai vonatkozásaival kapcsolatban érdekes számadatokat közölt az amerikai népszámlálási hivatal (USCB).
Korábban
A hagyomány szerint első ünnepséget 1621 őszén a Zarándok atyák - a mai Massachusetts állam területén található Plymouth angol gyarmat telepesei - rendezték, és három napig lakomáztak a bőséges termésből a wampanoag indiánokkal. Történészek azonban az európai telepesek korábbi hálaadásairól is tudnak Észak-Amerikában, például Virginiában már 1619-ben tartottak ilyet.
Az ünnep Abraham Lincoln elnök egy 151 éve kihirdetett proklamációja nyomán vált országossá. Lincoln rendelete szerint a hálaadást november utolsó csütörtökén kell megejteni, amit Franklin Delano Roosevelt úgy módosított, hogy a hónap negyedik csütörtökén kerüljön az asztalra az ünnepi pulyka, sosem az ötödiken, ha van ilyen.
Az USCB adatai szerint idén elvileg 115 millió lakott "lakóegységben" gyűlhetnek közös megemlékezésre az amerikaiak. Az országban 4,4 millió olyan háztartás van, amelyben három vagy több nemzedék él együtt.
Az országban a 2013-as adatok szerint hat olyan település található, amelyet az ünnepi vacsora fő fogásáról, a pulykáról neveztek el. Ilyen a 435 lakosú louisianai Turkey Creek (a.m.: Pulykapatak), a texasi Turkey (410 lakos), az észak-karolinai Turkey (291), az arizonai Turkey Creek (294), valamint a pennsylvaniai Upper és Lower Turkeyfoot (Felső- és Alsó-Pulykaláb).
A sülthöz nélkülözhetetlen áfonyaszósz alapanyagául szolgáló bogyó nevét négy település viseli, amelyek közül a legnépesebb az ugyancsak Pennsylvaniában található Cranberry Township, amely tavalyi adatok szerint 29 490 lelket számlált. A Plymouth szó 42 amerikai földrajzi névben szerepel valamilyen formában.
Az USCB 2013-as összesítése szerint az országban 24,5 millióan vannak olyanok, akik - akárcsak a plymouthi telepesek - angol felmenők leszármazottjai, közülük 664 ezren az ünnepnek a hagyomány szerinti szülőhelyén, Massachusettsben. Wampanoag indiánokból 2010-es adatok szerint 6500 lehet, s ezeknek a fele szintén ebben az új-angliai államban él.
Az amerikai háztartások 98,6 százalékában volt tavaly gáz- vagy elektromos sütő, ami nélkülözhetetlen a pulyka elkészítésében, és 96,8 százalékban volt mikrohullámú sütő. 99,2 százalékban volt hűtőszekrény és 35,8 százalékban hűtőláda is. A lakások 69,3 százalékában mosogatógép segíti a nagy közös étkezés utáni rendrakást. Az Egyesült Államokban 2012-es adat szerint 66 047 élelmiszerboltban, 3240 pékségben és cukrászdában és 2788 zöldségpiacon lehet megvásárolni az ínyencségek alapanyagait.
Az előrejelzések szerint idén összesen 242 millió pulykát fognak felnevelni az országban, 5 százalékkal többet, mint két évvel ezelőtt. Ezekből 45 millió Minnesotában, 35 milliót Észak-Karolinában, 29 milliót Arkansas-ban 17-17 milliót Indianában és Missouri, 16 milliót pedig Virginiában. Az Egyesült Államok tavaly 19 millió dollárért importált élőpulykát (csaknem kizárólag Kanadából), 10,4 millióért pedig édesburgonyát (mintegy felerészben Dominikáról). Az élőpulyka-kereskedelem területén az amerikai deficit 13,6 millió dollár volt, az édesburgonya területén azonban 86,1 milliós többlet keletkezett.
Áfonyából idén a várakozások szerint 388 ezer tonnát takarítnak be az idén az Egyesült Államokban, ebből 244 ezret Wisconsinban, 95 ezret Massachusettsben, de New Jersey, Oregon és Washington államban is jelentős mennyiségű bogyó terem. Édesburgonyából 1090 tonnás terméssel számolnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap