Megtalálhatták a Chianti ősét
2014. augusztus 12. 18:20
Amerikai régészek feltehetően Olaszország leghíresebb vörösborának, a Chianti ősét találták meg Toszkánában.
Korábban
Toszkánában, Siena megyében, Firenze városától 40 kilométerre délkeletre, Gaiole in Chiantinál, a Cetamura nevű ősi dombtetőn fedezték fel azt a 32 méter mély kutat, ahol összesen 15 évszázad - az etruszkok, a Római Birodalom és a középkor - emlékei kerültek elő: díszes bronzedények, szobrocskák, kupák és játékdarabok.
Találtak továbbá ötszáz szőlőmagot, amelyek legalább három különböző rétegből kerültek elő, s amelyek egyedülálló betekintést engednek a vörösbor-termeléséről világszerte ismert régió bor-és szőlőkultúrájának korai történetébe. "A magokat az i.e. 3. század és az i.sz. 1. század közötti rétegekben találtuk meg. Mivel nem égetett magokról van szó, DNS-t lehet kinyerni belőlük" - mondta el Nancy de Grummond, a Florida State University ókorkutatója a Discovery News-nak adott interjújában.
"Az első eredmények arra utalnak, hogy az etruszk szőlőművészet sokkal fejlettebb volt a rómainál. A római rétegben talált magok vadszőlőké, ami azt sugallja, hogy akkoriban olyan fajták voltak, amelyeket kevésbé vontak művelés alá" - fejtette ki Gaetano di Pasquale kutatásvezető. "Bárhogyan is volt, nagyon valószínű, hogy különböző szőlőfajtákat termesztettek a Cetamurán az etruszkok és a rómaiak idején" - tette hozzá.
A több szőlőfajta művészi házasítása során keletkező Chianti Olaszország leghíresebb vörösbora. Termőterülete az itáliai Toszkána tartomány egyik ősi bortermelő területének neve, amely Firenze, Arezzo, Siena és Grosseto környéki településekre terjed ki. A Chianti receptjét Bettino Ricasoli báró kísérletezte ki a 19. században, ami a következő: 70 százalék sangiovese, 15 százalék canaiolo és ugyancsak 15 százalék fehér malvázia.
A következő kihívás a di Pasquale vezette kutatócsapat számára az lesz, hogy azonosítsa és nevet adjon az ősi kút mélyén talált szőlőmagoknak. "Erre a DNS-vizsgálat adhat választ, de még a kutatás elején járunk" - szögezte le a szakember.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap