Világháborús centenárium: közösen emlékezett Hollande és Gauck
2014. augusztus 4. 12:07 MTI
Közös megemlékezést tartott vasárnap a német és a francia államfő az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából a német-francia határvidéken fekvő Vogézek hegység Vieil Armand (Hartmannswillerkopf) nevű magaslatán, ahol német és francia csapatok öldöklő harcot folytattak egymással.
Korábban
A 956 méteres csúcsnál csaknem 30 ezer katona esett el. Ezért emberfaló hegynek és a halál hegyének is nevezik az elzászi magaslatot, ahol a Franciaországnak küldött német hadüzenet után pontosan száz évvel a két ország államfője együtt tette le a megbékélés jelképének szánt emlékhely alapkövét.
Francois Hollande francia államfő ünnepi beszédében párhuzamot vont az évszázados ellenségeskedés után kibékülő két nép története és a közel-keleti folyamatok között. Hangsúlyozta: véget kell vetni a polgári lakosság szenvedésének Gázában, és ehhez arra van szükség, hogy a konfliktus résztvevői az egykori ősellenségek, a franciák és németek példáját követve meghaladják az egymás iránti gyűlöletet.
Joachim Gauck német államfő beszédében kiemelte, hogy az Európai Unió a kontinensen vívott háborúk tapasztalataiból jött létre, az uniós integráció "közös intézményekben megtestesülő tanulság a történelemből".
Az egykori ellenségek megbékélése révén létrejött közösséghez ragaszkodni kell, intézményeit tovább kell fejleszteni, ehhez pedig a populista, Európa-ellenes irányzatok ellen is fel kell lépni - mondta a német szövetségi elnök, hozzátéve, hogy a "túlfeszített nacionalizmus" romlásba és nyomorba döntötte Európát, de "remélhetőleg örökre megtanultuk", hogy a nemzet a fölényérzet és a fölény bizonyításának vágya nélkül is adhat hazát és önazonosságot.
A Vieil Armand magaslatnál a francia állam már 1932-ben emeltetett egy emlékművet. Az új emlékhely koncepcióját közösen dolgozzák ki francia és német szakértők, az átadást 2017-re tervezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.