Rodolf és Lucien Hervé fotográfiáiból nyílik kiállítás a Táncszínházban
2014. július 15. 10:49 MTI
Rodolf és Lucien Hervé Hódmezővásárhelynek adományozott fotográfiáiból nyílik kiállítás szerdán a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában, tájékoztatott a Tornyai János Múzeum sajtóreferense.
Korábban
Elek András emlékeztetett rá, hogy a közelmúltban Judith Hervé, a világhírű, vásárhelyi születésű fotóművész, Lucien Hervé özvegye harminc különleges fotográfiát adományozott Hódmezővásárhely városának. A Budai Várban nyíló tárlaton a 20. századi építészeti fotográfia megújítója és legnagyobb alakja, valamint fia, a szintén fotós Rodolf e 15-15 művét mutatják be.
Lucien Hervé 1910-ben Elkán László néven látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen. 1918-ban szüleivel Budapestre költözött, majd Bécsben tanult rajzolni. 1929-ben továbbment Párizsba, és ettől kezdve 2007-es haláláig a francia fővárosban élt. 1933-tól divattervezőként, majd 1938-tól fotóriporterként dolgozott. 1946-tól díszleteket, színpadi kosztümöket tervezett, plakátot készített, festett és újra fényképezett.
1949-ben megismerkedett Le Corbusier-vel, a modern építészet meghatározó alakjával, akinek barátja és fényképésze lett. Negyven építészeti folyóirat közölte munkáit, számtalan publikációja, kiállítása járta be a világot. Bár tisztelői úgy emlegetik, mint aki az architektúra fényképezését művészi rangra emelte, portréi, zsánerképei, csendéletei, valamint a természetről és a véletlen jelenségekről készült képei ugyanúgy magukon viselik egyedi látásmódjának karakterét.
Rodolf Hervé (1957-2000), a világhírű fotográfus fia Párizsban született. A fiatal művész 1989 utolsó napjaiban érkezett Magyarországra, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy dokumentálja a rendszerváltás utáni éveket. Magyar kultúrájú külföldiként sajátos szemszögből követte nyomon és rögzítette a változás éveit, miközben maga is intenzíven részt vett az időszak szubkulturális életében. Mintegy a "tűzvonalból" örökítette meg az átmenet korát, a kulturális underground felszínre törésének idejét a tömegkultúra térhódításának előestéjén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.