A CIA korábban titkos aktáiba avat be a Spektrum sorozata
2014. július 10. 14:12
Nemrég nyilvánosságra hozták az amerikai hírszerzés korábban titkos műveleteit, s az ezekből 2013 őszén készült sorozatot hazánkban a Spektrum mutatja be. A Múlt-kor történelmi portál minden héten izgalmas részleteket közöl az egyes akciókról, azok hátteréről, és részleteket is bemutat a Spektrum dokumentum-sorozatából.
Korábban
Fény derül olyan akciókra, mint a Fidel Castro elleni kém-hadművelet vagy Che Guevara elfogása. Hogyan zajlott a valóságban az Argo-akció? Hogyan épült fel a történelem legnagyobb hajtóvadászata a világ legkeresettebb bűnözője, Oszama Bin Laden után? A CIA történetének 10 legkomolyabb művelete megdöbbentő igazságokkal szolgál.
Pénteken a CIA-sorozat egyik első epizódjából mutat be kisfilmet a Múlt-kor. Amikor Kenyában és Tanzániában az al-Kaida bombamerényletet hajtott végre két amerikai követség ellen, a hírszerzés feladatául kapta, hogy likvidálja a két legveszélyesebb afrikai terroristát. A CIA egy legendás ügynökét, későbbi igazgatóját küldi bevetésre: John Bennett-et, akinek abban az országban kellett végrehajtania az akciót, ahol fillérekért elárulnak bárkit.
A Spektrum „CIA: Titkosítás feloldva” sorozatának bemutatója a Spektrumon: július 12. szombat, este 22:00 óra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap