Hollandia a srebrenicai mészárlás áldozatai miatt fizet
2014. április 11. 11:57 MTI
Egyenként húszezer eurós kártérítést folyósít Hollandia három olyan férfi hozzátartozóinak, akiket az 1995-ös srebrenicai mészárláskor öltek meg – így döntött csütörtökön a holland kormány. A családok ügyvédje szégyenletesnek nevezte a fejenként 6,1 millió forintnak megfelelő összeget.
Korábban
A kártérítést hét hónappal azután jelentette be a kormány, hogy szeptemberben a holland legfelsőbb bíróság kimondta az ország felelősségét a három muszlim férfi halálában. Az eljárást a hozzátartozók kezdeményezték 2002-ben. A testület úgy ítélte meg, hogy a mészárlás idején Srebrenicában szolgáló - elvben a város civil lakosságát védő - holland békefenntartóknak nem lett volna szabad átadni a bázisukon dolgozó férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek.
Az áldozatok családjait képviselő ügyvéd, Liesbeth Zegveld élesen bírálta a holland kormányt a csütörtöki bejelentés után. "A (kártérítés) összege olyan alacsony, hogy a (holland) állam nyilvánvalóan nem akarta lezárni ezt a fejezetet. Szégyenletes" – mondta az AP hírügynökségnek. A védelmi minisztérium szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy a kártérítés összegét a boszniai jog szerint számolták ki, és a hozzátartozók jogosultak lehetnek további kompenzációra a családtagjaik elvesztése miatt elszenvedett anyagi kár miatt.
Néhány nappal korábban egyébként a srebrenciai áldozatok hatezer hozzátartozója indított pert a holland állam ellen a mészárlással kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy a holland katonáknak meg kellett volna akadályozniuk a vérontást. A hágai körzeti bíróság várhatóan júliusban hoz az ügyben elsőfokú döntést.
Az 1995. július 11-i tömeggyilkosságban körülbelül nyolcezren haltak meg, főleg férfiak és fiúk. A holland kormánynak az ügyben mindig az volt az álláspontja, hogy az ország kéksisakosainak az ENSZ nem biztosított elég védelmet és eszközt ahhoz, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni a körzetet támadó szerbek ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.