Meghalt a kubai forradalom hősnője
2014. március 11. 09:32 MTI
Kilencvenkét éves korában meghalt Melba Hernández, a kubai forradalom hősnője, annak a két nőnek az egyike, akik a kezdetektől Fidel Castro oldalán harcoltak.
Korábban
Az idős nőt Havannában érte a halál, hosszú évek óta cukorbajos volt, betegségének szövődményeibe halt bele - írta a Granma című kormánylap a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságát idézve. Melba Hernández az ország középső részén, Cruces városában született 1921. július 28-án. 1943-ban a Havannai Egyetemen szerzett jogi diplomát. A Fidel Castro körüli mozgalomnak már a kezdetektől tagja volt, 1953. július 26-án egy másik nővel, a már elhunyt Haydée Santamaríával részt vett a forradalom kezdetének tekintett támadásban a Moncada laktanya ellen. A felkelőket visszaverték Fulgencio Batista katonái, Hernández pedig társaival együtt börtönbe került.
Miután 1954-ben kiszabadult, segített kicsempészni és rendezni Fidel Castrónak a forradalmi mozgalom létjogosultságát igazoló érveit, amelyeket az ellene folytatott perben már elmondott. Az írások később A történelem fel fog menteni címmel jelentek meg. Melba Hernández aztán társaival együtt Mexikóba ment, majd velük együtt visszatért Kubába, ahol részt vett a két éven át tartó gerillaharcban a Sierra Maestrában.
Fidel Castro mellett
A forradalom 1959-es győzelme után a kommunista párt alapítójaként a Központi Bizottság tagja, a Kubai Bizottság a Vietnammal Való Szolidaritásért elnöke, az Ázsia, Afrika és Latin-Amerika Népeivel Való Szolidaritás Szervezetének elnöke, hazájának vietnami, majd kambodzsai nagykövete lett. 1976 és 1986 között, valamint 1993-tól újra a Nemzetgyűlés tagja volt. Megkapta a Munka Hősnője és a Kubai Köztársaság Hősnője címet.
Melba Hernández maradványait végakaratának megfelelően elhamvasztják, majd harcostársai mellé temetik Santiago de Cuba tartományban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.