Megjelent Chaplin egyetlen regénye
2014. február 5. 09:38 MTI
Megírása után több mint 60 évvel először jelent meg Charlie Chaplin egyetlen regénye, amelyből a filmcsillag utolsó jelentős alakításának tartott Rivaldafény című film készült.
Korábban
Az 1948-ban született, Footlights című kisregényt a színész és rendező archívumát a Chaplin család megbízásából 2002 óta digitalizáló Bolognai Filmmúzeum, a Cineteca di Bologna adta ki abból az alkalomból, hogy a művész idén száz éve debütált a filmvásznon. A centenáriumot több eseménnyel is megünneplik - írta a The New York Times.
A több mint 60 évig kiadatlanul kallódó művet Chaplin életrajzírója, David Robinson állította helyre eredeti alakjában a bolognai intézet kutatóival, a színész ugyanis számos vázlatot hagyott hátra - immáron teljes egészében digitalizált - archívumában.
Csakúgy, mint a Rivaldafény (Limelight), a Footlights is Londonban játszódik. Főszereplője egy korosodó bohóc, Calvero, aki ráébred, hogy már nem tudja felkelteni a közönség érdeklődését. A bohóc megmenti egy öngyilkosságra készülő gyönyörű táncosnő életét, majd segít neki visszatalálni a tánchoz. A film arról a jelenetéről a leghíresebb, amelyben együtt látható Charlie Chaplin és Buster Keaton, a némafilmes korszak két idősödő sztárja, akik sem az előtt, sem az után nem szerepeltek együtt.
A kisregény és a film Chaplin életének egyik legborúsabb korszakából való. 1947-ben a színészt beidézték az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság elé - végül el is hagyta az Egyesült Államokat -, egy fiatal színésznő pedig apasági keresetet nyújtott be ellene. A filmcsillag tagadta a viszonyt, a bíróság azonban őt nevezte meg a színésznő gyereke apjának. Charlie Chaplin ekkor tekintett vissza fiatal éveire Angliában, ahol szülei egy zenés színházban léptek fel. Apja rettegett a színpadtól, végül halálra itta magát.
A kisregényben a filmnél sokkal erősebben tetten érhető a színész félelme a közönségtől, egy öreg bohóc rettegése attól, hogy nem tudja megnevettetni a publikumot - magyarázta a filmmúzeum egyik szakértője. Ez az első alkalom, hogy a Chaplin család jóváhagyta egy korábban kiadatlan anyag nyomtatásban való megjelenését. A művet tartalmazó kötetben Robinsonnak a Rivaldafényről szóló esszéje, fotók és más dokumentumok is megtalálhatók. A kedd esti londoni bemutatóra meghívták Claire Bloom színésznőt is, aki húszas évei elején Therezát, a táncosnőt alakította a filmben.
A Cineteca di Bologna restaurálással foglalkozó részlege, a L'Immagine Ritrovata, amelyet a világ egyik legjobbjaként tartanak számon, már 1998-ban megbízást kapott a Chaplin családtól a művész több mint 70 filmjének helyreállítására. Már ezzel a munkával is végeztek, néhány alkotást azonban lehet, hogy még egyszer restaurálnak az időközben megjelent új technológiák segítségével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap