Fotóval bizonyítanák, hogy Hitler Brazíliába szökött
2014. január 27. 13:11
Nem lett öngyilkos, Brazíliába menekült, ahol inkognitóban élt és 1984-ben hunyt el - állítja Adolf Hitlerről egy doktorandusz, aki fényképpel támasztja alá elméletét.
Korábban
Hitler a második világháború utolsó hónapjait berlini bunkerében töltötte, s onnan küldte parancsait a harcoló alakulatoknak. A szovjet előrenyomulás következtében megtörő német ellenállás bár - a Führer parancsára - az utolsó töltényig harcolt, május 2-án Berlin elesett. Ezt azonban már nem várta meg Hitler, s feleségével, Eva Braunnal 1945. április 30-án délután fél négy körül öngyilkosságot követtek el. Eva Braun egy ciánkapszulával, a Führer pedig egy jobb halántékára leadott lövéssel vetett véget életének.
Előbb Argentínába, majd Paraguayba ment, mielőtt végleg letelepedett volna a brazíliai Mato Grosso államban, ahol a vatikáni szövetségeseitől kapott térkép alapján elásott kincsek után nyomozott - semmi sem áll távolabb a Hitler halálával kapcsolatos hivatalos verziótól, mint Simoni Renee Guerreiro Dias elmélete, amely szerint Hitler mégse lett öngyilkos, hanem (félig) álnéven élt és 95 éves korában halt meg.
Az eredeti kép - bajusz nélkül
A Hitler Brazíliában - Élete és halála című könyvben a doktorandusz odáig megy, hogy szerinte a faji felsőbbrendűséget valló Führernek egy színes bőrű, Cutinga nevű barátnője lett, s Adolf Leipzig néven egy Nossa Senhora do Livramento nevű kisvárosban élt, a szövetségi állam székhelyétől, Cuiabától 30 kilométerre. A Cuiabából származó Simoni úgy tudja, hogy Hitler-Leipziget a helyiek csak "öreg német"-ként emlegették.
A doktorandusz azt tervezi, hogy Adolf Leipzig feltételezett Nossa Senhora do Livramento-i maradványainak exhumálása után DNS-teszteket végez Hitler egyik Izraelben élő rokonának örökítőanyaga segítségével. Szerinte árulkodó, hogy Hitler a Leipzig nevet vette fel, ugyanis a németországi Lipcsében hunyt el kedvenc zeneszerzője, Bach. Mint elmondta, azt követően fogott gyanút, hogy a birtokába került rossz minőségű szemcsés képen egy apró fekete bajszot photoshoppolt Hitler arcára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap