A nankingi mészárlás
2013. december 13. 11:24
„Mindenféle borzalmas jelenetnek voltam szemtanúja. Fej nélküli gyerekhullák feküdtek a földön (…) Néhány 'ügyes' katonának sikerült elérni, hogy a lefejezett áldozat fejét egy vékony bőrréteg a mellkasán tartsa, és ennek súlya húzza le a testet a gödörbe” – emlékezett vissza Kawano Hiroki japán háborús fotós a nankingi mészárlás szörnyűségeire. A japán csapatok a történelem egyik legbrutálisabb vérengzése során legalább 250-300 ezer katonát és civilt végeztek ki.
Korábban
A birodalmi ambíciókat dédelgető Japán 1931-ben megszállta Mandzsúriát, majd több kisebb incidens után, 1937. július 7-én háborút indított Kína ellen. A katonák már útban Nanking, az akkori kínai főváros felé is követtek el kegyetlenkedéseket, a japán erők élére kinevezett Aszaka herceg pedig olyan parancsot adott ki, amely gyakorlatilag a szabad gyilkolásra buzdított. A császári csapatok végül 1937. december 13-án foglalták el a várost. Kegyetlen öldöklés vette kezdetét.
A Jangcén menekülni próbáló kínaiakat egyszerűen legéppuskázták. Sokakat élve eltemettek, vízbe fojtottak, kibeleztek vagy felgyújtottak. Mintegy 20 ezer nőt erőszakoltak meg, legtöbbjüket családjuk szeme láttára. A meggyalázottakat kivégzésük előtt megcsonkították. Előfordult, hogy a foglyokat sorokba rendezték, majd az első sorban álló kivégzettek fejét a mögöttük lévőkkel dobatták a folyóba. A halottakat nem földelték el. Egyes tisztek gyilkolási versenybe kezdtek, és az egyik legsikeresebb páros eredményeiről cikk is készült.
A helyiek a Siemens-üzem vezetőjének, John Rabénak köszönhették, hogy nem irtották ki Nanking teljes lakosságát. A náci párttag üzletember vezetésével ugyanis biztonsági övezetet alakítottak ki a városban, ahol mintegy 200 ezren élték túl a mészárlást.
Kínai hivatalos adatok szerint az 1213 túlélőből ma 200-an élnek, a legfiatalabb közülük 75 éves. Az eseményekkel kapcsolatos vita még manapság is tart. A kínaiak számára több évtized után is a vérengzés határozza meg a japánokról alkotott képet, a szigetországban pedig sokan túlzónak tartják a „nankingi incidenssel” kapcsolatos kínai vádakat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap