Szent Péter csontjaival szítja a feszültséget a Vatikán
2013. november 26. 16:36
A Vatikán nyilvánosan is bemutatta azt az urnát, amely a feltételezések szerint Szent Péter csontjait rejti. Ezzel ismét fellángolhat az a tudományos vita, amely azt hivatott eldönteni, hogy valóban Róma első püspökének emberi maradványai lehetnek-e benne. A régészek szkeptikusak.
Korábban
Az ereklyék közszemlére tételét a múlt héten az új evangelizáció pápai tanácsának elnöke, Rino Fisichella érsek jelentette be; a csontok nyilvános bemutatására a tavaly októberben XVI. Benedek pápa által meghirdetett Hit éve záróeseményeként és "utolsó fénypontjaként" került sor november 24-én, vasárnap, Ferenc pápa jelenlétében. Fisichella korábban azt írta, a Hit éve eseménysorozatának megkoronázásaként "első alkalommal tesszük közszemlére a csontokat, amelyeket a hagyomány úgy ismer el, mint azét az apostolét, aki itt adta életét az Úrért".
A Róma első püspökének földi maradványaiként tisztelt, aranyszegélyes bíbor szövetbe bugyolált férficsontokat a XII. Pius pápasága idején, 1940-ben végzett ásatások során találták meg a Szent Péter bazilika alatt, egy olyan síremlék mellett, amelyet a 4. században emeltek Róma első püspökének és az első pápának. A kilenc csonttöredék egymásra helyezve egy bronz ládikában van, amelyet 1971-ben VI. Pál készíttetett a csontoknak. A relikviákat eddig az Apostoli Palota egyik magánkápolnájában őrizték, s ez volt az első alkalom a Vatikán történetében, hogy közszemlére állították az ereklyéket.
A pápák soha nem állították teljes bizonyossággal, hogy a csontok az első apostoltól, az egyház alapítójától származnak. VI. Pál pápa azonban 1968-ban azt mondta, hogy a tudományos vizsgálatok, amelyeket az ötvenes és hatvanas években végeztek, "nagy valószínűséggel" mutatták ki, hogy az egykori galileai halász maradványairól van szó. Néhány régész - közte a Szent Péter sírját feltáró régészcsapat vezetője, az olasz Antonio Ferrua - ezt vitatja, azonban Fisichella a múlt héten úgy fogalmazott: szinte lényegtelen, ha az archeológusok be is bizonyítják, hogy a csontok nem az apostolhoz tartoznak, mivel a keresztények kétezer éven át az ő sírjánál imádkoztak, s így is fognak tenni a jövőben.
A döntőnek tekintett bizonyíték a ládikára rávésett görög 'Petros eni', azaz a 'Péter itt van' felirat. Ezt Margherita Guarducci régész-epigráfus vizsgálta meg és betűzte ki, majd értesítette VI. Pált, aki világgá kürtölte a felfedezést. Guarducci megállapítását egyes régészek vitatják, ahogy a vatikáni jezsuita vezetők is kételyeiknek adtak hangot. "Eddig egyetlen pápa sem engedélyezte a csontok részletes vizsgálatát, részben azért, mert egy ezeréves, apokaliptikus iratokkal összefüggő átok kapcsolódik hozzá: bárki, aki feldúlja Szent Péter sírját, a lehető legnagyobb balszerencsére számíthat" - írta Bruno Bartoloni vatikáni tudósító egy 2012-es könyvében.
A Jézus első követői és tanítványai közé tartozó Péter Betszaidában született, eredeti neve Simon volt. Ő alapította meg az első keresztény hitközösséget, és elsőként hirdette az igét. Végül apostol lett, akiknek sorában az első helyen állt az apostolok fejedelme, az az erős kőszikla, amelyre Krisztus egyházát építette. A Nero uralkodása alatt kitört első keresztényüldözés alatt Péter is kereszthalállal halt meg, de kérelmére fejjel lefelé, mert nem találta méltónak magát arra, hogy mesteréhez hasonlóan szenvedjen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.