Az '56-os hősökre emlékezünk
2013. november 4. 09:29 MTI
Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek ma országszerte a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 57. évfordulóján.
Korábban
A parlamentben átadják a Mindszenty-emlékérmet, köszöntőt mond Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke. Az eseményen részt vesz Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő, 56-os halálraítélt, Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár, a KDNP országgyűlési képviselője, Brusznyai József váci egyházmegyés áldozópap (Kálló) és Kahler Frigyes, a Mindszenty Társaság tagja. Ezt követően koszorúzást tartanak Mindszenty József parlamenti emléktáblájánál.
A tavaly november 4-én a XVIII. kerületben felavatott, Hargita téri 1956-os emlékműnél 15 órakor kezdődő esemény a történelmi zászlók bevonulásával indul. A megemlékezésen - amelyen fellép Sebő Ferenc és zenekara - beszédet mond Tőkés László európai parlamenti képviselő, Kucsák László (Fidesz-KDNP) kerületi alpolgármester és Regéczy-Nagy László nyugállományú dandártábornok. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az állami megemlékezés részeként a rendezvény katonai tiszteletadás mellett koszorúzással zárul. A rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájánál ünnepséget nem tartanak, de a november4.kormany.hu oldalon olvasható ismertető szerint várják a nap folyamán mindazokat, akik el kívánják helyezni az emlékezés mécseseit és virágait.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezik a Kereszténydemokrata Néppárt veszprémi szervezete. Köszöntőt mond Latorczai János, a KDNP Veszprém városi elnöke. Megemlékező beszédet mond Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Este hat órakor szentmisét tartanak a Szent Mihály-bazilikában. A gyásznap este hét órától emlékkoncerttel zárul a fővárosi Szent István-bazilikában. A forradalom és szabadságharc leverésének 57. évfordulójára emlékeznek Debrecenben, Győrött, Zalaegerszegen, Miskolcon, Szegeden, Jászberényben és Keszthelyen is.
1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot. Az országban néhány helyen elszórtan még egy hétig tartott a fegyveres ellenállás. Nagy Imre miniszterelnök családjával és a hozzá közel álló politikai körrel november 4-én menedékjogot kért és kapott a jugoszláv nagykövetségen, de november 22-én a romániai Snagovba hurcolták őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap