Animációs film eleveníti fel Mao fiatal éveit
2013. október 24. 15:00 MTI
Animációs filmben elevenítik fel Mao Ce-tung gyerekkorát Kínában, hogy az egykori kommunista vezető emberi oldalát is minél többen megismerhessék.
Korábban
A 30 millió jüan (egymilliárd forint) költségvetésű filmet Mao születésének 120. évfordulóján, idén december 26-án mutatják majd be. A Mikor Mao Ce-tung fiatal volt című alkotás a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság első elnökét nem mint államférfit ábrázolja, hanem újító módon Mao gyerekkorára, fiatal éveire koncentrál.
Az animációs film rendezője, Lej Csün-lin a kínai sajtóban úgy fogalmazott: az elkészítésének utolsó fázisában járó film egyik célja éppen az, hogy a legtöbbször tévedhetetlenként és tökéletesként beállított Mao portréját árnyalják, és emberi oldalát közelebb hozzák. A történelmi hűség kedvéért a filmkészítők hatszáz embert küldtek a Honan tartománybeli Saosanba, ahol az egykori kommunista vezér gyermekkorát töltötte, hogy történeteket, anekdotákat gyűjtsenek Maóról. Lej szerint a visszaemlékezésekből az derül ki, hogy Mao nagyon okos, önálló gondolatokkal rendelkező kisgyerek volt, emellett pedig - mint minden más gyerek - csintalan is, amit az animációs filmben is megörökítenek.
A fiatalkori Mao ábrázolása mellett is előzmény nélküli, hogy a legfelsőbb vezetés egyik prominens tagját rajzfilmfiguraként ábrázolják. A rendezőnő tapasztalt animációs filmes: ő jegyzi a legrégebben futó kínai mesefilm-sorozatot, a háromezer epizód felett járó Kék macskát is. Kínai sajtóértesülések szerint a Mao fiatalságáról szóló animációs filmből háromdimenziós változat is készül majd, s azt Kína kontinentális területei mellett többek közt Hongkongban is bemutatnák, sőt angol nyelvű verzió készítését is tervezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap