Véres tette évfordulóján hunyt el a volt SS-tiszt
2013. október 11. 17:48 MTI
Elhunyt pénteken Erich Priebke, a Gestapo egykori római központjának tisztje, akit 1998-ban életfogytiglanra ítéltek, amiért részt vett 335 civil meggyilkolásában a római Fosse Ardeatine kőbányában.
Korábban
A náci háborús bűnös halálhírét ügyvédje jelentette be. Az ügyvéd elmondta, hogy Priebke egy videofelvételt hagyott hátra "emberi és politikai" örökségeként. Erich Priebke júliusban töltötte be századik évét, és éppen azon a napon hunyt el, amikor az olasz fővárosban a zsidó közösség tagjai deportálásának hetvenedik évfordulójáról emlékeztek meg.
Priebke 1938-1944 májusa között Herbert Kappler parancsnoksága alatt a Gestapo római központjában szolgált. Kínzótisztként volt ismert az olasz ellenállók körében. 1944 márciusában olasz partizánok merényletet hajtottak végre a németek ellen. Bosszúból a németek 335 foglyot végeztek ki a Fosse Ardeatine római kőbányában. A kivégzéseket Erich Priebke irányította. Az áldozatok között volt a magyar Kereszti Sándor is.
A volt SS-tisztet Argentína 1995-ben adta ki Olaszországnak. A római katonai bíróság Priebkét életfogytiglanra ítélte 1998-ban. Kora miatt büntetését házi őrizetben töltötte. 2007-ben engedélyezték, hogy ügyvédje irodájában dolgozzon, de ezt a római zsidó közösség tiltakozására akkor visszavonták. 2009-től rövid sétára elhagyhatta lakását. Beteggondozója kíséretében bevásárolni járt, misére a templomba, gyógyszertárba vagy orvosához. Századik születésnapján Róma főpolgármestere megtiltotta, hogy a Priebkét hősnek tartó szélsőjobboldali mozgalmak megünnepeljék őt.
"Minden embert tisztelünk, de a Fosse Ardeatine áldozatait nem felejtjük. Priebkével bűnöző távozott, egy véres diktatúra kiszolgálója" - hangoztatta közleményében az olasz partizánok országos szövetsége. "Senki halálának nem örülök. Priebke életében nem bűnhődött eléggé, és soha nem bánta meg tetteit, talán most a túlvilágon megteszi" - tette hozzá Pietro Terracina, az auschwitzi haláltábor egyik utolsó olasz túlélője.
Erich Priebke halálhírére Efraim Zuroff zsidó történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője az olasz hírügynökségeknek úgy nyilatkozott, hogy a volt tiszt sohasem mutatott sajnálkozást vagy lelkiismeret-furdalást az általa elkövetett gyilkosságok miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap