Megtalálhatták III. Richárd elveszett kápolnáját
2013. október 7. 09:56 MTI
Régészek valószínűleg megtalálták annak a kápolnának a maradványait York közelében, amelyet III. Richárd angol király építtetett a yorki csapatoknak a rózsák háborújában aratott győzelme emlékére.
Korábban
Ebben a térségben folyt a towtoni csata, a rózsák háborújának legvéresebb ütközete a yorkiak és a lancasteriek között, amely a yorki csapatok győzelmével végződött 1461. március 29-én. Az áldozatok számát 28 ezerre teszik, egyetlen más csatában nem halt meg ennyi ember brit földön. A towtoni csata hosszú időre eldöntötte a királyság sorsát, a yorkiak vezetőjét IV. Eduárd néven Anglia királyává koronázták.
IV. Eduárd 1483-ig uralkodott, halála után öccse, III. Richárd lépett trónra és még abban az évben az észak-angliai York melletti Towtonnál kápolnát kezdett építeni a csata emlékére - olvasható a Darlington and Stockton Times helyi lap online kiadásában. Két évvel később III. Richárd meghalt a bosworthi csatában Leicesternél, és a kápolnát soha nem fejezték be. Pusztulásnak indult, és az 1500-as évek végére teljesen megsemmisült.
Régészek úgy vélik, hogy ennek a kápolnának a maradványait találták meg York térségében. A Yorki Egyetem régészeti tanszékének szóvivője hangsúlyozta, hogy kutatásaik pozitívnak bizonyultak, de a szakemberek addig nem tudják egyértelműen bizonyítani, hogy valóban erről a kápolnáról van szó, amíg nem indul meg egy nagyméretű feltárás.
Tim Sutherland, az egyetem vezető régésze elmondta, hogy a kápolna ablaküvegeinek ólom- és üvegmaradványaira bukkantak, továbbá megmunkált kövekre. Sutherland 1997 óta kutatja a kápolna helyét, most egy régészeti televíziós-sorozat számára készülő film forgatása során összpontosították kutatásaikat egy kicsiny területre, ahol késő 15. századi vallási épület létezésére találtak bizonyítékot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.