Kihalhat a mandzsu
2013. október 2. 14:00 MTI
Kevesebb mint százan beszélik ma Kínában a mandzsu nyelvet, amelyet emiatt a kihalás veszélye fenyeget - figyelmeztetnek kínai nyelvészek.
Ugyan a hivatalos statisztikák szerint a mandzsu kisebbséghez csaknem 10,7 millió fő sorolható ma a kelet-ázsiai országban, a kínai sajtóbeszámolók szerint mindössze egyetlen falucska van, amelynek tagjai a mai napig a mandzsu nyelvet használják egymás közt. A korábban főképp az északkelet-kínai Hejlungcsiang, Csilin és Liaoning tartományokban elterjedt nyelvet ma kevesebb mint száz ember beszéli, az azt felsőfokon használók száma pedig a tízet sem éri el - becslik a nyelvészek.
A helyzet az elmúlt években csak romlott, kihalásának elkerüléséhez a közvélemény figyelme és segítsége szükséges - idézi a Liaoningi Társadalomtudományi Akadémia jelentésében Cao Menget, az Észak-Kínai Etnikai Kisebbségek Kulturális Kutatóintézetének igazgatóját.
Az altaji nyelvcsaládon belül a mandzsu-tunguz nyelvek családjába tartozó mandzsu egykoron az azonos nevű kisebbség által alapított Csing-dinasztia (1644-1911) hivatalos nyelveinek egyike volt, a 19. század végén, a sztenderd kínai térnyerésével ugyanakkor használata fokozatosan háttérbe szorult. A kulturális forradalom ideje alatt (1966-1976) a mandzsukat "titokzatos, érthetetlen" nyelvük használata miatt kémeknek bélyegezték, és gyakran kifejezetten emiatt börtönbe zárták. A megtorlásokat elkerülendő sok kisebbségbeli han kínai nevet vett fel és teljes egészében elhagyta anyanyelvének használatát.
Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Nevelésügyi-, Tudományos- és Kulturális Szervezete (UNESCO) a "kritikus veszélyben" lévő nyelvek közt tartja számon a mandzsut, a nyelvészek szerint a mai 40-es, 50-es generáció halálával, legkésőbb az évszázad végére teljesen eltűnhet. A nyelv megmentésére helyi kezdeményezések már indultak, ezek sikeréhez magasabb fokú segítségre van szükség. A megőrzés a mandzsu kisebbség identitása miatt fontos, valamint a Csing-dinasztiából fennmaradt, máig le nem fordított hárommillió könyv és dokumentum "megfejtéséhez" is elengedhetetlen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.