Kutyasétáltatás során bukkant a négyezer éves kincsekre
2013. szeptember 4. 09:42 MTI
Több mint 4000 éves arany és bronz ékszerekből és szerszámokból álló kincset talált kutyasétáltatás közben egy cseh férfi. Régészek szakvéleménye szerint rendkívül értékes leletről van szó; Csehország területén mindössze négy ilyen régi kincset találtak eddig. A szakértők által feldolgozott leletet a közeljövőben az észak-csehországi Teplice város múzeumában állítják ki közszemlére.
Korábban
A bronz szekercékből, ékszerekből és arany hajcsatokból álló kincsre a Litomerice közelében fekvő Libochovany falu határában, az Elba folyó mellett egy turisták által gyakran látogatott völgyben május elsejei sétája alkalmával lelt rá egy kutyájával kiránduló férfi. A terepszemle után megállapították, hogy a kincset valószínűleg vaddisznók túrhatták ki a földből.
A férfi szerint az ékszerek szabadon hevertek a gyalogút közelében. Mindent összeszedett, amit talált, majd azonnal felhívta a teplicei múzeumot. "Nem mert otthagyni semmit, mert attól tartott, hogy elveszhet" - mondta Radek Spála, a regionális hivatal kulturális osztályának vezetője újságíróknak. Másnap reggel a régészek is megérkeztek, és átkutatták a terepet. Néhány további tárgyat és kerámia töredékeket találtak.
Véleményük szerint az ékszerek valószínűleg egy nagyobb kerámia tálban voltak, amelynek azonban csak néhány darabját találták meg. "Rendkívüli leletről van szó. Nálunk mindössze a negyedik olyan lelet, amely a régióban 4000 év előtt létező kultúrát szemlélteti. A korábbi három leletből kettőnek nyoma veszett" - magyarázta Jindrich Steff régész. Úgy véli, több hasonló lelet is lehetett Csehországban, de azokat megtalálóik nem jelentették be soha.
A hatályos törvény szerint a becsületes megtalálónak pénzjutalom jár. Ebben az esetben ez több tízezer korona (több százezer forint). A jutalom értéke a lelet anyagi értékének tíz százaléka. Szintén a hatályos törvény és a lelet helye alapján a kincs később nagy valószínűséggel a litomericei múzeumba kerül. Most azért állítják ki Teplicében, mert a helyi múzeumnak nagy archeológiai részlege van, és a leletet a tepliceiek dolgozták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.