Dél-Koreában perelik be Japánt az egykori szexrabszolgák
2013. augusztus 13. 10:58 MTI
Most először Dél-Koreában és nem Japánban indít kártérítési pert a japán állam ellen több olyan idős nő, akit a második világháborúban a japán hadsereg prostitúcióra kényszerített.
Korábban
A dél-koreai főváros, Szöul déli részén illetékes bíróság tisztségviselői szerint a tizenkét idős asszony, köztük a 86 éves Li Ok Szon a szöuli központi kerületi bíróság közvetítését kérte kedden, mielőtt hivatalosan benyújtaná kártérítési keresetét a japán állam ellen. Az egykori szexrabszolgák fejenként 100 millió vonos (20 millió forint) kártérítést követelnek a japán államtól.
Korábban is voltak már hasonló ügyek, amikor a japán császári hadsereg által "komforthölgyeknek" nevezett, prostitúcióra kényszerített dél-koreai nők pereket indítottak Tokió ellen, azonban ez az első eset, hogy Dél-Koreában indítják meg az eljárást. Ez viszont különleges eljárást jelent. A dél-koreai helyi bíróság először közvetítő szerepet játszik, és csak akkor indítható el a per Dél-Koreában, ha a japán állam elutasítja a rendezési javaslatot.
Ha a szöuli bíróság jogosnak is ítéli a kártérítési igényt, a panaszosnak akkor is külön eljárást kell indítania egy japán bíróságon, hogy megkaphassa a kompenzációt. "Az ehhez hasonló ügyeket a két ország diplomáciai egyeztetésekkel tudná megnyugtatóan rendezni" - mondta el Kim Gan Von, a felperesek ügyvédje, majd hozzátette, hogy semmiképp sem hátrál meg, és a jövőben más, prostitúcióra kényszerített nők képviseletét is el fogja látni.
Történészek szerint a japán császári hadsereg az általa megszállt területeken fenntartott bordélyházakban legalább 200 ezer nőt - főleg koreaiakat - kényszerített prostitúcióra. Tokió 1993-ban bocsánatot kért, és sajnálatát fejezte ki emiatt, elismerve, hogy a hadsereg "közvetve vagy közvetlenül" részt vett a jogsértésekben. Elutasította viszont azt a vádat, hogy a korabeli kormányokat felelősség terhelné az ügyben. Dél-Korea szerint Japánnak pénzbeli kártérítést kellene felajánlania a gyarmatosítás áldozatainak, Tokió szerint azonban a két ország között 1965-ben megkötött megállapodás elsimít minden olyan ellentétet, amely ebből a korból származik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.