Rejtélyes alagutak kötötték össze a házakat egy alaszkai faluban
2013. augusztus 5. 12:23 MTI
Legkevesebb 200 éves falura bukkantak az amerikai Brown Egyetem régészei Alaszkában, a feltárás különlegessége, hogy a lakóházakat alagutak kötötték össze.
Korábban
A Kobuk-völgyi Nemzeti Parkban, Kiana településtől mintegy 36 kilométerre feltárt településen annak idején mintegy 200 ember élhetett, valószínűleg a térség regionális székhelye volt a szakemberek szerint. A falu már az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején létezhetett.
Doug Anderson északi-sarkköri kutatásokra szakosodott régész elmondta, soha nem látott ehhez hasonló leletet több mint 50 éves pályafutása során. A házakat alagutak hálózata köti össze. "Néhány más térségben találtunk olyat, hogy két házat kötött össze alagút, de ehhez hasonlót soha. Azokban a térségekben a házak kicsik voltak, az itt feltárt 'gigantikus' méretű házakhoz képest."
A feltárt épületek, alagutak gerendázatát lucfenyőből készítették, a házai falai vályogból voltak, a helyiség középen tűzgyújtásra kialakított helyet találtak. A régészek arra utaló jeleket is láttak, hogy a falu lakói kutyákkal éltek együtt. Emberi maradványokra is bukkantak, egy gyermek és egy törött lábú férfi csontvázára. Kiana település Anchorage-tól 800 kilométerre északnyugatra fekszik.
Egy inuit eszkimó, Thomas Jackson az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy édesanyja gyermekkorában mesélt nekik arról, hogy őseik abban a térségben éltek egy régi faluban. A régészek most azt akarják kideríteni, hogy építhették az alagutakat, mert semmilyen építőeszköz nyomaira nem bukkantak a feltárt leletek között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap