Perelné Izraelt Jézus halála miatt
2013. augusztus 1. 09:44
Egy kenyai ügyvéd a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) kérvényezte, hogy tárgyalják újra Jézus Krisztus perét.
Korábban
Dola Indidis kenyai ügyvéd – egyébként a kenyai igazságügyi minisztérium volt szóvivője – nem bízza a véletlenre, mert többek között Izrael mellett Olaszország, Tiberius római császár (i.e. 42-i.sz. 37), Poncius Pilátus helytartó és Heródes júdeai király ellen is eljárást indítana - számolt be a Nairobian pénteki híradása nyomán a Jerusalem Post.
Indidis szerint Jézus pere és keresztre feszítése jogtalan volt, amiért többeknek felelniük kell. "A bizonyíték ott van a Bibliában, azt pedig nem lehet kétségbe vonni" – nyilatkozta az ügyvéd a Kenyan Citizen Newsnak, majd hozzátette, hogy az eljárással – hivatali visszaélést elkövetve – megsértették a Megváltó emberi jogait.
Az ügyvéd az üggyel először a nairobi legfelsőbb bírósághoz fordult, de ott elutasítással találkozott, majd úgy gondolta, a Nemzetközi Bíróságon vesz elégtételt, mivel "kötelességének érezte megőrizni Jézus méltóságát". Az ICJ egyik tisztviselője azonban közölte, hogy a bíróságnak nincs joghatósága az ügyben, mivel a feladata az államok által elé tárt jogviták eldöntése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.