Ferenc aláírta a II. János Pál szentté avatását kimondó rendeletet
2013. július 5. 15:23 MTI
Ferenc pápa pénteken aláírta a II. János Pál és XXIII. János pápa kanonizációját kimondó dokumentumokat, a két egyházfőt már az idén szentté avathatják - közölte a szentszéki szóvivő.
Federico Lombardi szóvivő Ferenc pápa első enciklikájának pénteki vatikáni bemutatása közben jelentette be, hogy a pápa aláírta a II. János Pál szentté avatásához szükséges dekrétumot, és ezzel egy időben XXIII. János pápáét is.
Lombardi valószínűnek tartotta, hogy a 2005-ben elhunyt lengyel pápát és 1963-ban elhunyt olasz elődjét még az idei év vége előtt szentté avatják. Az sem kizárt, hogy a két egyházfőt egyszerre avatják szentté - tette hozzá a szóvivő. A dátumról Ferenc pápa dönt majd az avatás előtt összehívandó konzisztórium bíborosi tanácskozásának kitűzésével.
Az 1978-ban megválasztott, 2005. április 2-án elhunyt II. János Pálnak már a temetésén azonnali szentté avatását követelték a hívők a Santo subito! feliratú transzparensekkel. Ezt követően XVI. Benedek az előírt időnél - a halált követő öt esztendőnél - korábban elindította elődje kanonizációs eljárását. II. János Pált 2011. május elsején avatták boldoggá a római Szent Péter téren. Közel másfél millió hívő érkezett akkor a Vatikánba, elsősorban olaszok és lengyelek.
A boldoggá avatáshoz elfogadott első csoda Marie Simon Pierre Parkinson-kórban szenvedő francia nővér gyógyulása volt. A lengyel pápa szentté avatásához szükséges második csoda a boldoggá avatás napján történt, ennek részleteiről egyelőre annyit tudni, hogy a II. János Pálhoz intézett imádság állítólag egy Costa Rica-i asszonyt gyógyított meg.
A tudományosan megmagyarázhatatlan gyógyulást a Szentté Avatási Kongregáció által felkért orvosok és teológusok idén áprilisban minősítették csodának. A kongregáció bíborosi bizottsága ezt a héten megerősítette, a pápa pedig most aláírta a szentté avatás utolsó lépésének számító dokumentumot.
A II. Vatikáni Zsinat atyjaként és a "jó pápaként" ismert XXIII. Jánost 2000-ben avatták boldoggá egy olasz nővér meggyógyításáért. Az 1958-ban pápává választott Angelo Giuseppe Roncalli esetében a szentté avatáshoz nem volt szükség egy második csodára: a Szentté Avatási Kongregáció javaslatára Ferenc pápa úgy döntött, hogy XXIII. János kanonizációjához egy csoda is elegendő. Ehhez a pápának joga van, de ez nem azt jelenti, hogy mostantól kezdve a szentté avatáshoz elég lesz egy csoda is - hangoztatta a szentszéki szóvivő. Hozzátette, hogy Ferenc pápa valószínűleg XXIII. János pápa személyisége és a II. Vatikáni Zsinat idei 50. évfordulója miatt döntött így.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.