Képeken az érintetlen perui királysír
2013. július 1. 15:16
Peruban egy egyedülállóan ritka és érintetlen királysír került elő, amelyben három, a Wari Birodalomhoz tartozó királynő aludta örök álmát hihetetlen gazdag, arany és ezüst leletek mellett, hatvan másik elhunyt társaságában, akiket valószínűleg feláldoztak. Habár a környező területeket már többször is kifosztották a sírrablók, a királyi mauzóleum zavartalanul vészelte át az elmúlt évszázadokat.
Korábban
Mielőtt az inkák megépítették volna Machu Picchut, s birodalmuk a kontinens vezető államává emelkedett volna, az i. sz. 7-10. században a Wari Birodalom volt hatalma csúcspontján. Amikor Párizsban még alig húszezren laktak, a birodalom fővárosában, Huariban 40 ezren éltek. A felfedezés ellenére a titokzatos kultúráról mind a mai napig alig tudunk valamit.
A perui és lengyel régészekből álló csapat tagjai több hónapos ásatás után elsőként léphettek be a wari királyi sírba. Az 1200 éves kamrát – amelyet 30 tonna kőomladék zárt el a külvilágtól – Peru mai fővárosától északra, El Castillo de Huarmeyben fedezték fel.
A „halottak templomának” nevezett helyen a régészek ülő helyzetben eltemetett emberi (főként női) maradványokat találtak, akikről azt gyanítják, emberáldozatok lehettek, s a királynőért adhatták – több mint valószínű, hogy nem önként – életüket. Egy oldalsó kisebb kamrában töméntelen aranyeszköz, ékszer, művészi kivitelezésű szövés, kerámiaedény és alabástromból faragott ivópohár társaságában három csontvázat találtak meg, akikről úgy vélik, a királyi családból származhattak.
A királynők a szakértők szerint sokáig nem aludhatták békében örök álmukat, ugyanis a testekben talált rovarbábok nyomai arra utalnak, hogy múmiáikat bizonyos időszakonként előhozták a sírból, s kiállították a szabadban, hogy wari népe leróhassa tiszteletét.
Kerámiaflaska
A wari királyi családból származó asszonyok fülbevalója
Az ásatási terület El Castillo de Huarmeyben
Sokan ülő pózban nyugodtak
Faragott fatárgy
1200 éves ékszerek
63 csontváz maradványát találták meg
Alabástrom ivóedény és a kerámiaflaska
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap