Tiziano-kiállítás nyílt Rómában
2013. március 5. 16:18 MTI
A velencei reneszánsz festészet mesterének, Tiziano Vecelliónak negyven alkotása látható a Rómában kedden nyílt kiállításon, amelyre a világ legnagyobb múzeumaiból gyűjtötték össze a művész alkotásait.
Korábban
A Tiziano című kiállítás az itáliai és európai festészet 16. századi aranykorszakát mutatja be a Quirinale római elnöki palota egykori istállóiból lett kiállítótermekben. Az olasz, európai és tengeren túli múzeumokból érkezett festmények a "reneszánsz zseni" munkásságát kísérik végig - írta az olasz sajtó arra emlékeztetve, hogy a legutolsó Tiziano-retrospektívet Olaszországban 1935-ben Velencében rendezték.
A június 16-ig látható római kiállítás ugyanakkora teret szentel Tiziano szakrális és profán témájú festményeinek: a madridi Prado adta kölcsön a Krisztus sírbatétele (1559) című képet, és ugyaninnen jött Tiziano időskori önarcképe is (1565-66). A legtöbbet utánzott Tiziano-festményként ismert Flora (1517) a firenzei Uffizi-képtárból érkezett, az egyik leghíresebb műnek tartott Férfi kesztyűvel (1524-25) pedig a párizsi Louvre-ból, mely a Napkirály, XIV. Lajos magángyűjteményének része volt.
Kiállították a firenzei Pitti-palota gyűjteményéből érkezett Koncert (1511) című festményt is, amelyet sokáig Giorgionénak tulajdonítottak. Az 1480-ban, a mai venetói Pieve di Cadoréban született Tiziano Velencében élte le életét, itt nyitott festőműhelyt, itt vált a Serenissima köztársaságának hivatalos és kedvelt festőjévé. Velencében halt meg pestisben, 1576-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.